Elkészültek az MPP listái is

Teljes listákkal és 24 polgármesterjelölttel indul a Magyar Polgári Párt a háromszéki választásokon – jelentette be az alakulat elnöke, Kulcsár-Terza József.

Bús Ildikó

2012. május 02., 14:102012. május 02., 14:10

2012. május 02., 14:392012. május 02., 14:39

Annak ellenére, hogy többen is kiálltak a pártból és az EMNP-ben folytatják politikai tevékenységüket, a polgáriak 36 településen adtak le teljes listát, és 24 helyen indítanak saját polgármesterjelöltet a június 10-ei választásokon – jelentette be Kulcsár-Terza József. A politikai alakulat háromszéki szervezetének elnöke azt is elmondta: kedden reggel Mokán Noé, a nagybaconi MPP helyi elnöke közölte, kiáll az MPP-ből, mert nem kíván további négy éven keresztül velük politizálni. Az elnök nem egyedül, hanem két tag kivételével teljes csapattal átállt a Néppártba. Indoklásuk szerint azért volt erre szükség, mert így tudják az embereket a legjobban képviselni. Kulcsár azonban kiemelte, ennek ellenére az MPP teljes, új listát állított Baconban, így nem érte őket semmiféle hátrány.

A helyzet Kőröspatakon is hasonló: Bedő Zsolt helyi MPP-elnök korábban megkereste az RMDSZ vezérkarát, és bejelentette, hogy ők Kisgyörgy Sándort, az RMDSZ jelöltjét támogatják. Ebből vita kerekedett, ugyanis a polgári párt megyei vezetősége ezzel nem értett egyet, így nem hagyva más alternatívát párttársaik számára: azok átültek az EMNP soraiba. Ennek ellenére Kőröspatakon is sikerült teljes listát állítaniuk a polgáriaknak, így 36 listát és 24 polgármesterjelölést adtak le a választási bizottsághoz. Mint ismeretes, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje Bálint József, a megyei tanácselnökjelölt pedig Kulcsár-Terza József. A megyei elnök úgy véli, esélyeik vannak, és „nem fogyott el a levegő körülöttük, mint ahogy azt sokan mondták”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Más bankszámlájáról vett fel pénzt, a lakosság segítségét kérik az azonosításához

Számítógépes bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy azonosításához kéri a lakosság segítségét a Kovászna megyei rendőrség. A gyanúsított kihasználva egy ügyfél figyelmetlenségét, pénzt vett fel annak számlájáról Sepsiszentgyörgyön.

Más bankszámlájáról vett fel pénzt, a lakosság segítségét kérik az azonosításához
2025. június 21., szombat

Galac megye tanácselnöke tudja, mit jelentenek az árvizek

Nem mindennapi gesztusként nem várt helyről is érkezett segítség a háromszéki árvizek következményeinek elhárításához: Galac megye egymillió lejes gyorssegélyt utalt át a megyei önkormányzatnak.

Galac megye tanácselnöke tudja, mit jelentenek az árvizek
2025. június 20., péntek

Elbúcsúztak a sepsiszentgyörgyi közigazgatás szak utolsó nappalis végzősei

Az utolsó nappali tagozatos végzősök ballagására került sor ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának Politika, közigazgatás és kommunikációtudományi karán.

Elbúcsúztak a sepsiszentgyörgyi közigazgatás szak utolsó nappalis végzősei
2025. június 20., péntek

Egyenesen az emberre rontott a támadó medve

Emberre támadt a medve az orbaiszéki Papolchoz közeli legelőn levő esztenánál csütörtökön reggel. Az 50 éves férfi – több súlyos sérülése ellenére – elmondhatja, hogy a szerencsétlenségben szerencséje is volt.

Egyenesen az emberre rontott a támadó medve
2025. június 20., péntek

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot

Ismét emberre támadt a medve Kovászna megyében, az áldozatot a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították a brassói kórházba.

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot
2025. június 19., csütörtök

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen

A tudást élménnyel és bulizással összekapcsolva kínálják a sepsiszentgyörgyi fiataloknak az új Mindformers (Tudatformálók) rendezvény, amely augusztus 28–30. között zajlik.

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen
2025. június 19., csütörtök

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között

Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között
2025. június 19., csütörtök

Hat éve kérdés, hogy lesz-e családi kalandparkja Sepsiszentgyörgynek

A Szemerja-patak közelében valósulna meg az a családi kalandpark, amelynek első változatáról 2019-ben hallhattunk a befektetőtől, Sárkány Árpádtól, illetve a sepsiszentgyörgyi városvezetéstől. A terv az integrált városfejlesztési stratégia része.

Hat éve kérdés, hogy lesz-e családi kalandparkja Sepsiszentgyörgynek
2025. június 18., szerda

Marica grófnő és a Szabadság vándorai a 14. Székely Vágtán

Lovasversenyek, hagyományőrző bemutatók, színház és koncertek várják a közönséget június 20–22. között az Óriáspince-tetőn.

Marica grófnő és a Szabadság vándorai a 14. Székely Vágtán
2025. június 17., kedd

Múzeumok éjszakája Sepsiszentgyörgyön

Június 21-én három sepsiszentgyörgyi múzeum változatos gyermek- és felnőttprogramokkal, tárlatvezetésekkel, várossétával, egy művészházaspár életművéről szóló előadással, sörkóstolóval és koncerttel várja nagyérdemű közönségét.

Múzeumok éjszakája Sepsiszentgyörgyön