Kevesebb mint huszonnégy óra alatt sikerült a háromszéki rendőrségnek kézre kerítenie a csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön történt brutális gyilkosság gyanúsítottját. A 41 éve férfi, az áldozat korábbi élettársa beismerte tettét.
2012. november 02., 14:582012. november 02., 14:58
2012. november 02., 14:592012. november 02., 14:59
Péntek délben számolt be Ioan Popa, Kovászna megye rendőrfőkapitánya arról, hogy az előző éjszaka folyamán az egyenruhások letartóztatták Székelyudvarhelyen M. Albert 41 éves hajléktalant, a november elsején Sepsiszentgyörgyön elkövetett gyilkosság fő gyanúsítottját. A megyei rendőrség vezetője szerint, bár a kihallgatás még zajlott, a férfi már beismerte, hogy ő gyilkolta meg brutális módon egykori élettársát. Tettéért 25 év börtön is várhat rá.
Ioan Popa ugyanakkor megerősítette azt a hírt is, hogy a 34 éves nő testén összesen 18 késszúrást találtak, és nyaka át volt vágva. A kihallgatás során kiderült, hogy a férfit az áldozat engedte be a lakásba, miután telefonon jelzett neki, hogy nem tud a lépcsőházba bejutni. A látogatásból azután lett tragédia, hogy a nő közölte a férfival, utolsó alkalommal hajlandó vele találkozni. Vélhetőleg előzőleg mindketten szeszes italt fogyasztottak. A férfi és a nő több éven keresztül együtt éltek, és az öt hónapos kislány közös gyerekük – tette hozzá a rendőrfőnök. M. Albert egyébként a lakás tulajdonosát is megfenyegette telefonos üzenetben, még a rendőri helyszínelés alatt. A rendőrség vezetője szerint mindketten szerény anyagi körülmények között éltek, és egyikük sem rendelkezett munkahellyel.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
szóljon hozzá!