Első alkalommal mutatta be a nyilvánosság előtt a Mikó-per fellebbezéséhez előkészített dokumentumokat Markó Attila.
2012. november 23., 14:182012. november 23., 14:18
2012. november 24., 15:242012. november 24., 15:24
A Bartalis János Keresztény Kulturális Egyesület Közéleti Kávéház rendezvénysorozatának meghívottjaként számolt be a Mikó-per újdonságairól Markó Attila államtitkár. Váry O. Péter újságíró, az est moderátora felvázolta az egyházi javak visszaadásának rövid történetét, példákkal illusztrálta a jelentős sikereket, beleértve az eddig visszaszolgáltatott közel 60 háromszéki ingatlant is, majd a Székely Mikó kollégium körüli perek tízéves történetét mutatta be.
A büntető per elemeinek bemutatása után az alapfokú ítélet megfellebbezésére fektette a hangsúlyt, ugyanis első ízben kerültek bemutatásra azok az új dokumentumok, amelyek a nyár és az ősz folyamán kemény hazai és magyarországi kutatómunka eredményeképpen kerültek elő. Említésre méltó Dósa Eleknek az 1863-as református kánonjoga, az 1900-as évek legelején Magyarország igazságügyi minisztere által kiadott rendelete az egyházi javak sajátos telekkönyvezéséről, valamint a Román Nemzeti Bank és a kollégium közötti 1947-es levelezés, közvetlenül az államosítás előtt, amely bizonyíték arra, hogy a kollégiumnak nem volt soha önálló jogi személyisége.
Markó Attila elmondta: reméli, hogy nem a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kell sokadszor rákoppintson Romániára, hanem maga a romániai igazságszolgáltatás képes arra, hogy tegye azt, ami a neve: szolgáltassa az igazságot. Az államtitkár kiemelte a magyar közösséget sokszor próbálják padlóra küldeni, néha úgy tűnik, sikerül is.
„Mi erősek vagyunk, erősek leszünk. Nem lehet baj, hisz azon dolgozunk, hogy soha ne maradjunk a padlón, hanem emelt fővel és munkával megtartsuk és felemeljük közösségünket. Ezt az üzenetet viszem el minden erdélyi magyar otthonába” – zárta előadását Markó Attila.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!