
Fotó: Nagy D. István
Újabb egy hónapra váltotta ki a szükséges közterület foglalási engedélyt a háromszéki RMDSZ a prefektúra előtt elhelyezett Székelyföld pannó esetében. A szövetség területi szervezete az alapul szolgáló utánfutót is megvásárolta.
2013. január 22., 20:362013. január 22., 20:36
Az RMDSZ háromszéki területi szervezete még a határidő (január 20.) lejárta előtt pár nappal benyújtotta a pannó helyben hagyásához szükséges engedély kiváltására a kérést, illetve törlesztették az összes szükséges illetéket – mondta el a Székelyhon.ro érdeklődésére Tamás Sándor, a szervezet elnöke. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat jóváhagyta az igénylést, így a prefektúra épületével átellenben még novemberben elhelyezett SIC-pannó február 20-ig a helyén marad. Tamás Sándor ugyanakkor ismertette, hogy az eddigi kellemetlenségek elkerülése végett a szervezet megvásárolta a brassói vállalattól a pannó alapjául szolgáló utánfutót is. Ezzel tulajdonképpen mentesítették a céget, hogy Codrin Munteanu akciói nyomán zaklatásnak legyen kitéve, amint történt az decemberben, amikor többek között a számvevőszék is látogatását tette a vállalat székhelyén, kizárólag az RMDSZ-szeel kapcsolatos okiratokat gyűjtve be.
A területi elnök hozzátette, hogy a pannót azért kívánják a helyén hagyni, mivel a jelek szerint Codrin Munteanu továbbra is folytatja hadjáratát a székely szimbólumok ellen.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!