Január 20-ig a helyén marad Sepsiszentgyörgyön, a prefektúrával szemben felállított tizenkét négyzetméteres SIC – Terra Siculorum pannó, melyet a háromszéki területi RMDSZ-szervezet állíttatott fel november elején.
2012. december 20., 19:552012. december 20., 19:55
Minden jogi lépést megtett a háromszéki szervezet annak érdekében, hogy a Székelyföldet hirdető pannó az új évben is a helyén maradjon, január második feléig – jelentette ki csütörtökön Tamás Sándor területi RMDSZ-elnök, annak kapcsán, hogy az önkormányzati engedély aznap lejárt. A megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a pannót biztosító brassói vállalattal is megújították a szerződést, illetve Sepsiszentgyörgy önkormányzata is kibocsátotta a szükséges engedélyt a közterület bérlésére. Ez annyit jelent, hogy Codrin Munteanu prefektusnak újabb hónap áll a rendelkezésére, hogy nézegesse a székely zászló alapú feliratot, és igyekezzen hozzászokni a gondolathoz, hogy ő maga is a Székelyföldön él, ami ugye létezik – tette hozzá a politikus.
Tamás Sándor azzal indokolta, hogy csak január 20-ig kérték az engedélyt, mert a brassói vállalat – amelyet a prefektus egyébként több intézményen keresztül is meghurcolt – ezt a dátumot követően már bérbe adta a pannót és az alapjául szolgáló kis utánfutót. Ez nem jelenti, hogy a pannó végleg lekerül - figyelmeztetett Tamás Sándor.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!