
Fotó: illusztráció
Az Aquacov közösségfejlesztési egyesület évente határozza meg a víz- és csatornadíj mértékét, ennek értelmében szeptembertől 3 lej 58 banira változna az ivó-, valamint a csatornavíz köbméterenkénti ára Sepsiszentgyörgyön is.
2014. augusztus 07., 16:002014. augusztus 07., 16:00
Bálint József, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tagja nehezményezte az áremelést, mint mondta, 2009-ben az ivóvíz köbméterenkénti ára csupán 1 lej 89 bani, míg a csatornadíj 87 bani volt. Hozzáfűzte, egy korábbi előrejelzés alapján idén szeptember 15-én az ivóvíznek 2 lej 76 baninál, valamint a kanalizálásért fizetett összegnek 2 lej 35 baninál nem kellene többnek lennie. Kiemelte, hogy a megyeszékhely lakóinak bevételi forrásai nem növekedtek, így nem kellene elviseljék ezt az árnövekedést sem.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere erre reagálva elmondta, a változtatást mind az országos hatóságok, mind a városi, mind pedig a megyei önkormányzatnak jóvá kell hagynia. Az összeg mértékével kapcsolatosan kifejtette, hogy a 2009-ben elfogadott, illetve 2039-ig érvényes árpolitikáról szóló dokumentumban meghatározták, hogy mindkét szolgáltatás díjának árváltoztatása arányosan kell változzon az inflációval. A megyeszékhely vezetője kihangsúlyozta: az idei intézkedés is ez alapján történik.
„Egy banival sem beszélünk nagyobb összegű víz- és csatornadíj emelésről, ugyanis az infláció mértékével arányos az árváltoztatás” – magyarázta a polgármester. Hozzátette, Sepsiszentgyörgynek nagyon jó minőségű ivóvize van, továbbá a városaiban fizetendő összeg alapján a 37. helyen áll Kovászna megye, tehát csupán négy megyében olcsóbb a szolgáltatás köbméterenkénti ára.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének keddi rendkívüli ülésén a tagok elfogadták a municípium képviselőjének felhatalmazását az Aquacov gyűlésére, amelyen az új díjszabásról döntenek.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!