A tervek módosítása és közbeszerzési problémák miatt több hónapot is késhetnek a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház korszerűsítési munkálatai.
2012. november 08., 15:572012. november 08., 15:57
A megyei kórház főépületének felújításával nem tudnak megfelelő ütemben haladni, többek között azért, mert a B szárny három alsó szintjének szerkezeti megerősítését és felújítását célzó munkálatok tervén módosításokat kellett végrehajtani – ismertette a helyzetet Székelyhon.ro érdeklődésére, Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Elmondása szerint a terveket azért kellett módosítani, mert a korszerűsítésbe a sürgősségi osztály kibővítését is belefoglalták, ami az eredeti elképzelésben nem szerepelt. Emellett össze kellett egyeztetni a jelenleg zajló munkálatok terveit a további, uniós alapokból finanszírozandó korszerűsítéssel. Utóbbi a főépület még felújításra váró részeit érinti. Kovászna Megye Tanácsa, az egészségügyi intézmény fenntartójaként több mint egy éve 30 millió eurós támogatást nyert el a Regionális Operatív Program keretében a korszerűsítés folytatására.
A B szárny munkálatainak támogatására az egészségügyi szaktárca még idén márciusban 3,95 millió lejt utalt ki, ehhez a megyei önkormányzat hozzájárult még 150 ezer lejjel. András-Nagy Róbert kórházmenedzser szerint a rendelkezésre álló keretből eddig mintegy 1,5 milliót használtak fel, viszont az év végéig a maradékkal is kezdeni kell valamit, mivel ez automatikusan nem utalódik át a 2013-as költségvetésbe.
Henning László, aki csütörtökön egyeztetett a kórház vezetőségével, a Székelyhon.ronak kifejtette, vigyáznak arra, hogy a minisztériumi támogatás ne vesszen el. November 22-én zárul egy újabb versenytárgyalás, és ennek révén újabb részét elköltik a pénznek. Az alelnök úgy véli, a fennmaradó összeg már nem lesz jelentős, viszont a megyei önkormányzat kérni fogja annak átcsoportosítását a külön épületben működő onkológiai osztály már elkezdett feljavítási munkálataihoz. Henning hozzátette: a B szárnyban idén mindenképp le tudják zárni az első emeleti ortopédiai osztály felújítását.
Az uniós pályázat végrehajtása egyelőre a közbeszerzési fázisban van. A megyei önkormányzat meghirdette azt a versenytárgyalást, amely nyomán kiválasztják az építkezés és a műszaki fejlesztés felügyeletét ellátó tanácsadó céget. Emellett a felszerelések beszerzési eljárását is elkezdték. Henning László szerint előbbi várhatóan hamarosan lezárul. Az alelnök reméli ugyanakkor, hogy a legfontosabb versenytárgyalásokat jövő márciusig lezárják, és áprilisban elkezdődhet a felújítás. Addig viszont, a pályázati elvárás értelmében le kell zárni a B szárnyban folyó munkálatokat.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.