Előreláthatólag kétszáz háromszéki mezőgazdász és állattenyésztő vesz részt november 7-én a fővárosban szervezett országos tiltakozáson. A gazdák az év elején megígért állami támogatások megnyirbálása miatt vonulnak a kormány székhelye elé szerdán.
2012. november 02., 14:322012. november 02., 14:32
Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének vezetője pénteken felhívást fogalmazott meg a háromszéki állattenyésztők és mezőgazdászok irányába, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a bukaresti tiltakozáson. Az elnök rámutatott: egyetlen gazdacsoport sem elégedett a haszonállatok, illetve a terület alapján megszabott idei állami támogatással. Ötvös emlékeztetett, kora tavasszal az akkori mezőgazdasági és vidékfejlesztési államtitkár, Tánczos Barna ismertette, hogy a legkevesebb három állattal rendelkező szarvasmarha-tenyésztők támogatására 219 millió eurót kitevő keret áll rendelkezésre. Ezt az országos szinten nyilvántartott 1,6 millió állatra leosztva, marhánként 610 lejes támogatást kellene folyósítani, az idén odaítélt támogatás viszont csak 520 lej. A juhtenyésztő gazdák is kevesebb kapnak állatonként, a kért 50 lej helyett, csak 48 lejt – részletezte Ötvös.
A növénytermesztéssel foglalkozók esetében sem rózsásabb a helyzet. A területalapú támogatás ugyanis a kért 220 euró helyett mindössze 150–170 euró hektáronként.
Ötvös Mózes szerint előreláthatólag 200 résztvevőre számítanak Háromszékről, de pontos adatokat hétfőn délben tudnak mondani, eddig az időpontig kapják meg a visszajelzéseket. A részt venni szándékozók a 0733–961670-es vagy a 0267–310020-as telefonszámokon jelezhetik csatlakozásukat. A tiltakozókat buszok szállítják a helyszínre, Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház elől, Kézdivásárhelyen, Baróton és Bodzafordulón a városközpontból indul az autóbusz.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!