Az alapfokú döntés szerint nem lehet magyar neve a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumnak. A névadást Codrin Munteanu prefektus támadta meg.
2012. november 07., 15:212012. november 07., 15:21
A prefektus röviddel hivatalába iktatását követően összesen tizenegy megyei és helyi önkormányzati döntést támadott meg a közigazgatási bíróságon, köztük a kézdivásárhelyi múzeum névadására vonatkozót.
Kovászna Megye Tanácsa, az intézmény fenntartója februárban döntött úgy, hogy a múzeum alapítójáról, Incze Lászlóról nevezi el az intézmény. A kormányhivatal vezetője július 7-én azt kérte a közigazgatási ügyekben alapfokon illetékes Kovászna Megyei Törvényszéktől, hogy nyilvánítsa semmissé az önkormányzati határozatot, amelyben a „Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum” név szerepel. Munteanu szerint a hivatalos elnevezés csak román lehet. A törvényszék végül részben „adott igazat” a felperesnek. A nem jogerős döntés szerint a magyar elnevezésrész törlendő, viszont a román szóösszetételben megmaradhat a múzeumalapító neve.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke a Székelyhon.ro érdeklődésére elmondta: még nem kapták kézhez az értesítést az ítéletről, de a döntést mindenképp megfellebbezik.
Codrin Munteanu egyébként hasonló indokkal a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Városi Művelődési Ház elnevezésére vonatkozó, a megyeszékhely önkormányzati képviselő-testülete által hozott határozat törlését is kérte a törvényszéken. Ebben a perben egyelőre nem született alapfokon döntés.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
szóljon hozzá!