
A „tanító háza” – az épület tulajdonosának óriási lehetőség és segítség volt a pályázat nyújtotta finanszírozás
Fotó: Tuchiluș Alex
Nagyot nyert a háromszéki Bikfalva a Hívogató Románia projektnek köszönhetően: a magán- és önkormányzati tulajdonban levő udvarházak felújításával a település nemcsak a helyi közösség, hanem a látogatók számára is értékesebb lett.
2025. augusztus 25., 12:082025. augusztus 25., 12:08
A projektet az európai alapok minisztériuma még 2022-ben hirdette meg, tucatnyi turisztikai útvonal kijelölésével, a több száz éves épített örökség megmentésére. A program keretében 225 műemlék felújítását és 300 helyszín népszerűsítését tűzték ki célul, 103 millió eurós keretösszegből.
Az Uzon községhez tartozó Bikfalva épített örökségének megmentéséért a helyi vezetőség eredményesen pályázott, bár a kivitelezés nem volt zökkenőmentes.
így kivitelezőt is csak többszöri licit után találtak. Sőt, az eredetileg tervezett munkálatok egy részétől, például a szerkezeti megerősítésektől el is kellett tekinteni.
Visszakerült a kúriákra jellemző egykori díszítőfestés is
Fotó: Tuchiluș Alex
A projekt keretén belül nyolc, a hagyományos székely építészet jegyeit viselő épület újult meg Bikfalván. A felújításra pályázó tulajdonosok vállalták, hogy
tíz évig nem adják el,
öt évig pedig kívülről nem módosítják az ingatlanokat,
és nem folytatnak bennük kereskedelmi tevékenységet.
A tatarozás során a református egyház tulajdonában levő harangozói lak, a „tanító háza”, az Erdélyi-, a Hunyadi- és a Varga-kúria is megújult: kijavították a tetőzetet, új cserepeket raktak, és felújították a jellegzetes külső díszítőfestéseket.
Kapuk, kapulábak hirdetik ma is az egykori tulajdonosok vagyoni állapotát
Fotó: Tuchiluș Alex
A Bicon cég jelenleg a Zsigmond-kúrián dolgozik, utolsóként pedig két önkormányzati tulajdonban lévő épület, a kultúrház mögötti egykori bikaistálló (Páljános u. 67.) és a Páljános u. 42. szám alatti épület kap új külsőt. Előbbi közösségi ház, utóbbi falumúzeum lesz.
A falumúzeum kialakítása különösen fontos lépés, hiszen
A múzeum lehetőséget ad arra, hogy a látogatók közelebbről is megismerjék a bikfalvi udvarházak jellegzetes építészeti megoldásait.
A Zsigmond-kúria belül is látványos terekkel rendelkezik
Fotó: Tuchiluș Alex
A Hívogató Románia (Romania atractivă) – Az országjáró projekt az ország összesen 225 műemlékének felújítását és 300 helyszín népszerűsítését célozta meg egy összesen 103 millió eurós keretből. A projekt kiemelt célja a turisztikai kínálat bővítése és a látogatói élmény javítása, így a felújított kúriákat többnyelvű vezetett séták, rövidfilmek és virtuális séták népszerűsítik majd.
A bikfalvi Zsigmond-kúria kapuja
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.
Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
szóljon hozzá!