Magyarországi szakemberekkel vitatták meg pénteken a Kézdivásárhelyen létesítendő ipari park lehetőségeit.
2012. november 09., 18:002012. november 09., 18:00
2012. november 09., 18:222012. november 09., 18:22
A Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Egyesületének (ASIMCOV) kézdivásárhelyi tagjai és Bokor Tibor polgármester fogadta Réthy Bélát, Gyöngyös alpolgármesterét és a Gyöngyösi Ipari Park Kft. többségi tulajdonosát, a Hatana Kft.-t képviselő Takács Istvánt, akikkel szakmai megbeszélést folytattak a kézdivásárhelyi és a gyöngyösi ipari parkról.
A megbeszélés elején Bokor Tibor polgármester ismertette, hogy miként fog kinézni a kézdivásárhelyi park. A volt Fakitermelő és Szállító Vállalat (IFET) kilenc hektáros területe fogadná be a létesítményt, ahol felújítanának egy több mint ötezer négyzetméteres régi csarnokot, melléje még hármat építenének, amik 800, illetve 1500-1500 négyzetméter hasznos felülettel rendelkeznének. Előbb azonban ifrastruktúrát építenének ki, a gáz-, villanyáram és vízvezetés is megtörténne a területrendezést követően. Bokor kifejtette: amennyiben egy érdeklődő számára túl nagynak bizonyul a majdani csarnokot, akkor területet bocsátanak a rendelkezésére, hogy a saját elképzelését tudja gyakorlatba ültetni. Kézdivásárhelyen eddig nem volt ipari park, viszont nyomban kettő is megszülethet, ugyanis van egy terület, amit a város ajándékba kapott egy vállalattól.
Négy és fél hektáros ingatlanról van szó, ahol lehetőség van egy régi 323 négyzetméteres épület felújítására, és egy új, 830 négyzetméteres csarnok építésére. Ez a terv viszont rengeteg pénzt fog felemészteni, ugyanis a beruházás értéke körülbelül 4,5 millió eurót tesz ki, amiből egymillió az önrész. A polgármester elmondta: az IFET helyére tervezett park esetében kikötés, hogy legalább 80, a másodiknál pedig 90 új munkahelyet kell teremteni, amik legalább öt évig meg is kell maradjanak.
„Ettől a feltételtől nagyon tartok, mivel ha ezen bukik a projekt, akkor az Európai Uniónak vissza kell fizetni a finanszírozást\" – mondotta a polgármester, hozzátéve, a pályázati iratcsomó azt is tartalmazza, hogy az első öt évben az önkormányzat bérbe adhatja a területet, illetve a létesítményeket, majd utána a helyi képviselő-testület dönt, hogy hosszú távú koncessziós szerződést köt a vállalkozóval, vagy éppen értékesíti a tulajdont. A bérleti díj egy euró lenne négyzetméterenként, ami a a jelenlegi 3-4 eurós díjak mellett olcsónak nevezhető, és erre még rájönne évente 35-40 eurócent/nm adminisztrációs költségként, nagyobb érdeklődés esetén árverést tartanak – hangzott el az ismertetés végén.
Réthy Béla, Gyöngyös alpolgármestere kifejtette: a Kézdivásárhellyel testvérkapcsolatban levő település a gazdasági együttműködés lehetőségeit is keresi, így aztán ismertette az ottani ipari park történetét, az indulással járó nehézségeket, illetve azt is, hogy milyen vállalkozások működnek a létesítményben. Ezt követően a kézdivásárhelyi üzletemberek és a vendégek között szabad beszélgetés következett.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!