Sepsiszentgyörgy is része egy a napokban induló, a demográfiai változásokkal szembeni hatékonyabb önkormányzati válaszok kifejlesztését célzó nemzetközi programnak.
2012. november 09., 09:582012. november 09., 09:58
A megyeszékhelyen csütörtökön ismertetett önkormányzatok teljesítőképességének növelése a népességpolitikai kérdések kezelésében (röviden SEEMIG) megnevezést viselő programban összesen 11 ország, 28 intézménye vesz részt. A bemutatón a romániai résztvevők: a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Hargita Megye Tanácsa, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának képviselői ismertették a projektet, amelynek összértéke 3,2 millió euró. A program kifutási ideje harminc hónap.
A kisebbségkutató intézet részéről Horváth István elnök, projektvezető általánosan ismertette a programot, rámutatva, hogy a népességpolitika kezelése egyelőre komoly kihívást jelent az önkormányzatok számára, míg az akadémiai körökben már elég komoly tudásanyag gyűlt fel ezen a téren. Ennek átadását, illetve az önkormányzatok, intézmények közötti tapasztalatcserét szolgálja ez a program. Kiss Tamás demográfus, a program technikai felelőse a székelyföldi és romániai demográfiai folyamatokat ismertette, a legutóbbi népszámlálás adatait alapul véve. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, komoly segítséget jelent ez a program, például a migrációt, népességváltozást érintő, atütőbb közpolitikai lépések kidolgozásában. A városvezető úgy értékeli, hogy tudományos alapokon nyugvó tervezéssel előnyt is szerezhetnek a többi régióval való vetekedésben, a gazdasági válság ellenére is. Antal hozzátette, reméli, ennek egyik hozadéka a Székely Statisztikai Intézet létrehozása lesz.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
szóljon hozzá!