Az álarcok nélküli Tóth Gabi

Tóth Gabi magyarországi énekesnő a Szent György Napok szombati koncertsorozatának egyik fellépője, aki a városnapok ideje alatt működő Ifjúsági Udvarban tartott közönségtalálkozót. Kirobbanó egyénisége a rossz idő ellenére is többeket a helyszínre vonzott.

Bencze Melinda

2015. május 02., 21:222015. május 02., 21:22

Egy tapolcai kis panellakásból indult el Tóth Vera és Tóth Gabi is, hogy megvalósítsák álmukat: ismert és elismert énekesnőkké váljanak. A testvérpáros között mindig jó kapcsolat volt, ez híressé válásuk során is ugyanígy maradt. Tóth Gabi elmondta, azt a szeretetet, amelyet családjában kapott, továbbvitték, és az évek során megtartották, mivel, mint fogalmaz: a szeretet, ha igazi, akkor nem tud erősödni sem, stabilan ott van bármilyen helyzetben. Már évek óta létezik egy Sister Act nevű projektjük is, ezt Tóth Verával közösen kezdeményezték, illetve a hetvenes, a nyolcvanas, továbbá a kilencvenes évek fekete zenéit, azaz Whitney Houston, Michael Jackson, és további hasonló műfaj képviselőinek dalait dolgozzák fel.

Tóth Gabi különben már énekesként, versenyzőként, sztárvendégként, mentorként, színészként és menedzserként is feltűnt több alkalommal, sokoldalúsága pedig abból fakad, hogy hisz a karmában, illetve hisz abban, hogy a Földön feladata van, amelyet teljesítenie kell. „Színt, szeretetet, boldogságot, együttérzést, empátiát szeretnék az emberek életébe vinni, és valójában ez a sokoldalúság: segíteni és közvetíteni az embereknek valamit” – vallja Tóth Gabi, aki küldetésként éli meg az egész életét. „Túl rövid az élet ahhoz, hogy hazugságban éljük le, mindenféle álarcban, amelyet a külvilág ránk nyom, szóval én próbálom hirdetni: még ha megosztó is lesz, de állj ki magadért mindenképp” – fejtette ki Tóth Gabi, aki a körülötte levő kis, apró csodákat is igyekszik értékelni.

Az elmúlt időszakban David Correy, az amerikai X faktor versenyzőjével is készült egy koprodukció, konkrétan a futball világbajnokság himnuszának feléneklése. Az említett X faktor finalistája különben minden nemzetiséggel elénekelte ezt a dalt, Tóth Gabi pedig a projektben Magyarországot képviselte. Az énekesnő jelenlegi életéről elárulta, bár az idén nincs X Faktor, nem unatkozik, folyamatosan pörög, a Tha Shudras zenekar menedzserévé vált, ugyanakkor sok koncertet is ad, szeptembertől pedig meglepetéssel készül, ám egyelőre nem árulja el a titkot, hogy mivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
2026. június 08., hétfő

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson

Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül

A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül
2026. június 07., vasárnap

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön

Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön
2026. június 07., vasárnap

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma

Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Háromezer euróba került egy hamis érettségi bizonyítvány Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.

Háromezer euróba került egy hamis érettségi bizonyítvány Kovászna megyében
2026. június 04., csütörtök

Teljes a flotta: mind a harminchat elektromos iskolabuszt átadták Háromszéken

Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.

Teljes a flotta: mind a harminchat elektromos iskolabuszt átadták Háromszéken
Hirdetés