
Fotó: Nagy D. István
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem hajlandó többet költeni a megyeszékhelyi adófizetők pénzéből a városközponti Mihai Viteazul tér munkálataira, hanem a háromszéki román parlamenti képviselőkre bízza, hogy támogatásért lobbizzanak Bukarestben.
2013. január 10., 17:142013. január 10., 17:14
„A tér kialakítási munkálatai mintegy ötven százalékban vannak befejezve, ugyanis még hátravan a szökőkutak és más kiegészítők megépítése, elhelyezése, emellett a kivitelezőt köteleztük és kötelezzük, hogy javításokat eszközöljön, ahol a minőség nem megfelelő” – mondta el a Székelyhon.ro érdeklődésére Antal Árpád polgármester. Az elöljáró hozzátette, hogy még jócskán maradt kijavítani való, hiszen több részlettel nem voltak elégedettek, így például a közvilágítás megoldása kapcsán is több nézeteltérés volt a hivatal és a kivitelező között.
A mintegy négymillió lejt summázó beruházásra eddig körülbelül kétmillió lejt fizetett ki az önkormányzat, ebből hatszázezer lej volt kormánytámogatás, amit még Elena Udrea minisztersége alatt kapott a megyeszékhely. A maradék 1,4 milliót részben pályázati, részben pedig saját forrásból fedezték. A további szükséges összeg kapcsán Antal Árpád kifejtette, hogy azt mindenképp külső forrásokból akarják beszerezni. Elena Udrea még tavalyelőtt összesen 2,6 millió lejes támogatást irányzott elő, de ebből csak a fentebb említett összeg jutott végül célba. „A jelen politikai állás körülményei között azt várjuk, hogy a háromszéki román képviselők legyenek azok, akik lobbit folytatnak a további támogatás érdekében. Ha ez megtörténik és sikerül megkapnunk a kétmillió lejt a Ponta-kormánytól, akkor még ősz előtt be lehetne fejezni a munkálatokat, és akár ünnepélyesen is átadni a teret” – tette hozzá Antal.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!