
Fotó: Illusztráció
A régiósítás nem történhet meg az etnikai szempontok figyelembe vétele nélkül, hiszen minden eddigi közigazgatási átszervezés alkalmával jelen volt, illetve a nemzetközi egyezmények is megkövetelik – véli Antal Árpád.
2013. február 07., 20:212013. február 07., 20:21
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke szerint tévednek azok a politikusok és elemzők, akik meggyőződéssel hangoztatják, hogy a régiók kialakításánál az etnikai szempontot nem lenne szabad figyelembe venni. Antal szerint 1968-ban a jelenlegi megyés rendszer kialakításakor, az akkori kommunista hatalom sem hagyta figyelmen kívül. Ez a vonatkozó jogszabályban (1968-as évi 2-es számú törvény) is olvasható, az új közigazgatási határok kialakításának szempontjait felsoroló cikkelyben. A politikus ugyanakkor emlékeztetett, hogy három, Románia által ratifikált nemzetközi egyezmény is kötelezi a törvényhozókat, hogy a kisebbségek érdekeinek szem előtt tartásával valósítsák meg az esetleg közigazgatási átszervezést. A jelek szerint sokan elfelejtik ezen egyezményeket, és kérdéses, hogy valóban a megkerülésükkel akarják végigvinni az átszervezést – tette hozzá.
Amennyiben a jelenlegi elképzelés szerint történne meg a régiósítás, akkor az erdélyi magyar közösséget diszkriminálnák, hiszen minden régióban jelentősen csökkenne az arányuk. Ez annyit jelent, hogy az érdekérvényesítési lehetőségek is beszűkülnének. Antal példaként felhozta azokat a jogokat, amelyekkel jelenleg a kisebbség élhet minden olyan közigazgatási egységben, ahol az aránya meghaladja a húsz százalékot. Az új felosztás szerint, ha a megyei tanácsok hatáskörének egy részét átveszik a régiók vezetőségei, akkor ezek a jogok is sérülhetnek, beszűkülhetnek. Emellett a helyi specifikus problémák megoldása is a többség érdekei irányába tolódhat el. Kovászna és Hargita megye esetében, ahol jelenleg a magyarság aránya meghaladja a hetven százalékot, és ez a különböző intézmények vezetősége, illetve az önkormányzati képviselet terén is tükröződik, jelentős hátrányt hoz majd, ha ez az arány regionális szinten több mint a felére csökken – mutatott rá Antal.
Konklúzióként a sepsiszentgyörgyi elöljáró kijelentette: az egyezmények értelmében, illetve az eddigi átalakítások szellemében egy magyar többségű régió létrehozása megkerülhetetlen.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!