Antal Árpád szerint félrebeszél a prefektus

Codrin Munteanu prefektus nincs tisztába a Székelyföld, és ezen belül Háromszék gazdasági és jóléti helyzetével, summázta a kormánybiztos csütörtöki állításaira reagálva Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Nagy D. István

2012. november 09., 19:462012. november 09., 19:46

A városvezető a prefektusnak a székely zászlós, csütörtöki tiltakozás kapcsán elhangzott egyik véleményére reagált, amely szerint a Székelyföld, illetve Kovászna megye egyike Románia legszegényebb régióinak, így nem érti mit akarnak az ilyen akciókkal. Antal Árpád az Országos Statisztikai Intézet két felmérésével illusztrálta, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) szempontjából a középmezőnyben helyezkedik el. Tehát semmiképp a szegény régiók között. A polgármester ugyanakkor rámutatott, hogy Ilfov megye után csak a nagy urbánus központokat (Arad, Brassó, Konstanca, Kolozsvár, Temesvár) magukba foglaló megyék állnak jobban, mint a három székelyföldi.

A városvezető egy másik felmérést is ismertetett, amely a központi költségvetésből a megyéknek leosztott összegek alapján felállított sorrendet mutatja be. Ez utóbbi szerint világos, hogy a Kárpátokon túli megyék messze jelentősebb támogatásban részesültek, tehát a GDP-szerinti mutatók a leosztásnál valójában nem nyomnak a latba. Emellett az a véleménye, hogy azt is figyelembe kell venni, hogy a visszaosztásnál a megyék és a városok mire kapnak pénzt az államtól. Az elöljáró nem hiszi, hogy Háromszéken az lenne az elsődleges prioritás, hogy csendőrkaszárnyát építsenek, márpedig az állam legnagyobb beruházása megyében a több tízmillió eurós ingatlan volt az utóbbi években.

A fentiek tükrében Antal úgy véli, Codrin Munteanunak alaposabban utána kellene néznie, hogy miket állít, nem értvén a számokhoz, hiszen a több ezres tiltakozáson ő csak nyolcszázig tudott elszámolni. Ezek után kérdéses, hogy a gazdasági kérdésekhez mennyire ért. A polgármester hozzátette: nem állítja, hogy az életszínvonal kiemelkedően magas lenne a régióban, de a legszegényebbek közé sorolni elfogadhatatlan, ezért szívesen elküldené a kormányhivatal vezetőjét azokba a megyékbe, amelyek a statisztika szerint valóban a lista alján találhatóak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését

A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére

Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről

Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről
2025. december 22., hétfő

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet

Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
2025. december 18., csütörtök

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében

Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében
2025. december 18., csütörtök

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója

Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

2025. december 17., szerda

Készül az alap, hamarosan kiemelkedik a földből Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka

A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.

Készül az alap, hamarosan kiemelkedik a földből Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka
2025. december 17., szerda

Kigyulladt egy csűr Dobollón – órákon át oltották a lángokat

Tűz ütött ki egy családi gazdaság csűrjében a Kovászna megyei Dobollón csütörtök hajnalban, nem sokkal 4 óra után. A lángokkal órákon át küzdöttek a tűzoltók.

Kigyulladt egy csűr Dobollón – órákon át oltották a lángokat
Hirdetés