Különböző rendezvényeken várhatják az angyal érkezését a sepsiszentgyörgyi gyerekek. Az angyalváró programok a város több pontján is zajlanak.
2012. december 21., 13:122012. december 21., 13:12
2012. december 21., 13:442012. december 21., 13:44
Ajándékképpen a legkisebbeknek december 24-én Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala megújult gyermekvárost épít az Erzsébet parkban, az 48-as emlékmű mellett. „A picik városa két interaktív elemmel bővül: egy ügyességi célbadobós játékkal meg egy karácsonyfával, melyet mindenki a saját kedve szerint díszíthet fel számos apró díszt felhasználva” – tájékoztattak a szervezők.
Hétfőn 16 órától angyalváró estre hívják a legkisebbeket, hogy pajkos gyerekkoncertet hallgassanak, az alkotás örömébe elmerüljenek és a betlehemes játék varázslatába belépve készüljenek a szentestére. A rendezvény helyszíne a Tamási Áron Színház új stúdióterme, ahol az Evilági együttes mutatja be új lemezét Dalóka címmel, majd Angyalműhely címmel rendez játszóházat a Gyulafehérvári Caritas, a Cimborák Bábszínház pedig a Betlehem című angyaljátékával készül.
A színházi programok mellett, december 24-én, 16 és 20 óra között a Huhuuban is rendeznek angyalvárást, itt kicsik és nagyok együtt, igazi karácsonyi hangulatban várhatják az angyalt.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!