„Felállították” a szÉpitkezz velünk kampány szobrait

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Három sepsiszentgyörgyi, korszerűsítés alatt álló városközponti utcában is élőszobrok fogadták kedden a megyeszékhely lakóit a szÉpítkezz velünk közösségi kampány keretében meghirdetett fotópályázat részeként.

Nagy D. István

2013. július 30., 19:582013. július 30., 19:58

Sepsiszentgyörgy önkormányzata e héttől indította útjára a szÉpítkezz velünk című közösségi kampányt, amelynek célja, hogy játékosan csökkentse a város több pontján zajló utcafelújítási és más korszerűsítési munkálatok okozta kellemetlenségeket. A kampány részeként két fotópályázatot is meghirdettek. Ezek egyikéhez kötődik a kedden indított akció, amely során délután a különböző munkálatok helyszínén másfél óráig élőszobrok „jelennek” meg, az Osonó Színházműhely művészei jóvoltából, akik párban, festett arccal, valamint sajátos ruházatban „szobrot játszanak”. A fotóversenyre jelentkezőknek őket kell lencsevégre kapniuk.

Az első napon a Gödri Ferenc, a Nicolae Bălcescu és a Bánki utcákban lehetett vadászni a szobrok után. Szerdán a Bánki Dónát és a Gábor Áron utcákon lehet őket megtalálni, míg csütörtökön újból a Bánki Dónát, illetve a Kossuth Lajos, valamint az Olt utca a „soros”, végül pénteken a Stadion és a Horgász utcák. A másik, szintén a kampány keretében meghirdetett fotópályázat a Munkálatok egy más perspektívából címet viseli, és a lényege, hogy a jelentkezők a munkálatok egy különleges pillanatát kell megörökítsék.

Az élőszobrok már az első napon némi feltűnést okoztak, pár járókelő érdeklődve megállt, illetve volt olyan is, aki úgy gondolta, az ifjú művészek némi aprópénzt is megérdemelnek a teljesítményükért. Fotósokat egyelőre nem igazán lehetett látni, legalábbis a pályázatra jelentkezőket semmiképp.

A felvételeket a foto550@sepsi.ro e-mail címre kell eljuttatni augusztus 20-ig. Minden beérkezett fotót a Sugás áruház előtt található megvilágított reklámfelületeken kiállítanak, illetve az önkormányzat Facebook-oldalán is megtekinthetők lesznek. A legeredetibb fényképeket beküldők nyereményben részesülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
Hirdetés