Az előző évtől eltérően idén két adventi koszorút is elhelyez Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város területén. Az eddig használt az Állomás negyedi körforgalomhoz kerül, míg a másikat a központban helyezik el.
2012. november 22., 17:032012. november 22., 17:03
2012. november 22., 17:082012. november 22., 17:08
December másodikán, advent első vasárnapján kerülnek helyükre a koszorúk, és ekkor gyújtják meg kisebb ünnepség keretében. A városközponti koszorút a Székely Mikó Kollégium épületének sarkánál fogják felállítani, a hagyományos helyszín – a Magma Kiállítótér előtti tér – most azért nem megfelelő, mert ebben az évben avatták fel az új Szent György-szobrot, így eléggé zsúfolt lett volna a tér.
A városvezető ugyanakkor ismertette, hogy az Olt-híd Állomás negyed felöli részén, a körforgalom közepén helyezik el a régebbi koszorút, de itt – tekintettel a gépkocsiforgalomra – ünnepség nélkül gyújtják meg a gyertyát. Antal Árpád hozzátette, idén a meglévő karácsonyi díszeket használják majd a városban, melyek felszerelése már elkezdődött.
Jogszabályi változásokhoz és a gazdasági helyzethez igazodva folytatja az intézményrendszerének átalakítását a megyei önkormányzat. A csütörtöki ülésen a létszámkeret csökkentésről és szervezeti felépítésekről határoztak.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
szóljon hozzá!