Rendkívüli ülésen, kisebb vita után a kézdivásárhelyi önkormányzat képviselőtestületének többsége a helyi adók emelése mellett döntött. Az így megnövekedett bevételt hitelkamat-törlesztésre fordítja a város.
2012. december 29., 12:172012. december 29., 12:17
2012. december 29., 12:382012. december 29., 12:38
A rendkívüli ülés napirendjén egyetlen napirendi pont, a 2013-as évre szóló helyi adó- és illetékek elfogadása szerepelt. A gyűlés elején, bár még a témába vágó kormányhatározat még nem volt nyilvánosságra hozva, a határozattervezetet előterjesztő Bokor Tibor polgármester valószínűsítette, hogy a Ponta-kormány döntése előbb-utóbb megjelenik a Hivatalos Közlönyben, így javasolta, hogy emeljék meg az adókat a kormányrendelet már ismert részletei szerint a legminimálisabb szinttel. Az elöljáró elmondta: bár soknak tűnik a 16 százalék, de valójában csak egy kis többletkiadást fog jelenteni a lakók számára.
A városvezető számítást is végzett: a kézdivásárhelyiek zöme átlag ötven négyzetméteres tömbházlakásokban él, amelyeknek eddig az adója évente mintegy kilencven lej volt, most valamivel több lesz száznál, ez havi visszabontásban körülbelül egylejes növekedést fog jelenteni, ami a tűréshatáron van – vélekedett Bokor, hozzátéve, hogy az épület és területadó minimális emelésével a város körülbelül félmillió lejes pluszbevételre tesz szert. A polgármester szerint ennek már a helye is megvan, hiszen a városban két ipari parkot is építenek, Kézdivásárhelynek emiatt hitelvonala van, aminek csak a kamatterhe évi 500 ezer lejt tesz ki.
A polgármester arról is tájékoztatta a tanácsosokat, hogy továbbra is biztosítanak adókedvezményt, így az első negyedév végéig törlesztő polgárok 10 százalékkal fizethetnek kevesebbet, jogi személyek pedig öttel. Teljes adóeltörlésben részesülnek azon polgárok, illetve lakótársulások, amelyek valamilyen főjavítást végeznek a tulajdonukon, ez lehet hőszigetelés, külső javítás vagy az épületek festése. Az Erdélyi Magyar Néppárt részéről felszólaló Johann Taierling szerint az adóemelés magas, meglátása szerint a város más úton kellene pluszbevételre tegyen. Hogy miből, azt a polgármester rákérdezése után már nem részletezte, így Bokor populista megnyilvánulásnak minősítette a képviselő hozzászólását.
Az MPP-s Rákosi János szerint arra is oda kellene figyelni, hogy a mezőgazdasági területek esetében ne a zónakénti besorolás, hanem a földek minősége szerint állapítsák meg az adó mértékét, ugyanis meglátása szerint van olyan magas besorolású terület, ami termesztésre teljesen alkalmatlan, általában víz alatt van. Bokor úgy ítélte, hogy ez egy annyira specifikus kérdés, hogy egyénenként kell megvizsgálni és azt javasolta, hogy az érintett személyek a mezőgazdasági szakiroda munkatársaihoz forduljanak megoldásért. A tervezetet szavazás alá bocsátották, ami 9 a 7 szavazat ellenében jóváhagyást kapott, így 2007 után megemelkedtek a helyi adók Kézdivásárhelyen is.
Az ülés végén váratlan fordulat történt, ugyanis a városháza helyi adó- és illetékirodájának a vezetője megkapta a Hivatalos Közlöny friss számát, ami már tartalmazta a kormányrendeletet, így a polgármester ismertetve az irányadó számokat ismételten szavazásra kérte a tanácsosokat, ezúttal két MPP-s tartózkodott, öten a határozat ellen szavaztak, míg az RMDSZ-frakció ismét elfogadta az előterjesztést.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!