A Mikó-ügy újdonságairól számolnak be

A Mikó-perrel kapcsolatban szerveznek beszélgetést Sepsiszentgyörgyön, melynek keretében olyan dokumentumokat is bemutatnak, amelyeket a fellebbezéshez készítettek elő.

Bús Ildikó

2012. november 21., 18:382012. november 21., 18:38

2012. november 21., 18:442012. november 21., 18:44

A Bartalis János Keresztény Egyesület szervezésében kerül sor a Közéleti Kávéház rendezvénysorozatának következő találkozójára Sepsiszentgyörgyön. A november 22-én, csütörtökön este hat órától szervezett beszélgetésen, melynek az Evangélikus-Lutheránus Egyházközség gyülekezeti terme ad otthont, az egyházi javak elkobzásáról és a restítúciós folyamatokról esik szó.

Az Egyházi javak, sikerek és perek között című találkozón Markó Attila, a Mikó-ügyben érintett államtitkár számol be a per eddigi eseményeiről, valamint bemutatásra kerülnek a Mikó-per fellebbezéséhez előkészített legújabb dokumentumok is.

Markó Attila korábban már elmondta portálunknak, hosszú hónapok óta dolgoznak a Mikó-ügyön, sok új iratot gyűjtöttek össze a nyár folyamán, és az ügyvédek már a védőbeszédeket is előkészítették. A Mikó-ügy tárgyalását a ploiești-i ítélőtábla legközelebb december 5-én tűzi napirendre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Harmincnégy állással lesz kevesebb Kovászna Megye Tanácsánál

Jogszabályi változásokhoz és a gazdasági helyzethez igazodva folytatja az intézményrendszerének átalakítását a megyei önkormányzat. A csütörtöki ülésen a létszámkeret csökkentésről és szervezeti felépítésekről határoztak.

Harmincnégy állással lesz kevesebb Kovászna Megye Tanácsánál
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt

Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt
2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés