
Fotó: illusztráció
A Kovászna Megyei Tanács RMDSZ-es vezetése folyamatosan megpróbálja ellehetetleníteni a maksai községvezetés munkáját – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Bács-Benke László, a háromszéki település néppártos (EMNP-s) polgármestere.
2014. augusztus 05., 20:152014. augusztus 05., 20:15
2014. augusztus 05., 20:172014. augusztus 05., 20:17
A megyei önkormányzat és az elöljáró (képünkön) között egyébként a Maksa község területén levő Óriáspince-tető tulajdonjoga miatt dúl a vita.
A megyei önkormányzat júliusi ülésén napirendre tűzték, hogy az Óriáspince-tetőn kialakított Háromszéki Magyarok Emlékparkját – mely többek között a Székely Vágtának is helyszínt biztosít – átadják a megyei tanács, Sepsiszentgyörgy, Árkos és Réty községek önkormányzatai által létrehozott Vadon Egyesület vagyonkezelésébe.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciója akkor ahhoz a feltételhez kötötte szavazatát, hogy a helyszín tulajdonosaként Maksa önkormányzatát is beveszik az egyesületbe. Bedő Zoltán háromszéki önkormányzati képviselő, a néppárt sepsiszéki ügyvezető elnöke a tanácsülésen úgy fogalmazott, Maksa néppárti polgármesterét negatív megkülönböztetésben részesíti a megyei önkormányzat.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke kifejtette, a maksai polgármesterrel nem tudnak szót érteni, holott más független, néppártos, polgári párti (MPP-s) vagy román községvezetőkkel ez mindig sikerült. Tamás Sándor akkor azt mondta, Bács-Benke László nem írta alá a sepsibesenyői vízhálózat kiépítésére a fejlesztési minisztérium által folyósítandó összegre a szerződést, és azért nem tudják bevenni Maksát a Vadon Egyesületbe, mert a községnek jelenleg nincs önkormányzati képviselő-testülete.
Bács-Benke László kedden dokumentumokkal cáfolta a vádakat. Elmondta, az említett szerződést aláírta, ám kénytelen perelni, mert elődei kifizettek százezer lejt egy nem létező munkálatra. „Az elmúlt két évért vállalom a felelősséget, ám a korábban elfecsérelt 23 esztendőt ne akarják az én nyakamba varrni” – mondta az elöljáró.
Bács-Benke László rámutatott, Maksán azért nem működött a tanács több hónapig, mert az RMDSZ-es képviselők lemondtak a mandátumukról, és a szövetség nem jelölt ki újabb személyeket. Ennek ellenére 15 per után a közigazgatási bíróság jogerősen visszautasította a prefektúrának a tanács feloszlatására vonatkozó kezdeményezését.
A maksai elöljáró egyébként azt is nehezményezi, hogy a helybeliek megkérdezése nélkül építik Lécfalván a megyei hulladéklerakót és Rétyen a Schweighofer fűrészüzemét. „Mindkét létesítmény más község közigazgatási területén van, de Maksához vannak a legközelebb” – tette hozzá a polgármester.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!