
Tíz középiskolás csapat vett részt idén a Nagy Műveltségi Vetélkedő harmadik kiadásán. A fődíjat idén a kovásznaiak vitték el.
2014. március 26., 16:072014. március 26., 16:07
Idén tíz középiskolás csapat, összesen 30 fiatalja mérte össze tudását a versenyben – tájékoztatott Furus Levente, főszervező. A vetélkedő feladatainak kidolgozásában több, mint 15 önkéntes vett részt a Turulmadár Ifjúsági Iroda részéről. A csapatoknak már a bemutatkozásra is figyelni kellett, hiszen a zsűri ezt is pontozta. A versenyzőknek nem csak a nyelvi igényességre kellett törekedniük, hanem meg kellett indokolniuk a jelentkezésüket és a csapatnévválasztásukat is. A bemutatkozást a már jól ismert száz kérdéses, általános műveltséget felmérő teszt megoldása követte, melyben a kérdések több, mint tíz tudományterületet fedtek le.
„Idén, a verseny történetében először, egy kreatív feladat is megjelent a programpontok között, amely bebizonyította, hogy a résztvevők nem csak műveltek, de leleményesek is. A döntőbe való bejutást a már említett három próba pontszámai határozták meg” – magyarázta Furus. A fináléban végül három csapat küzdött meg a 300 lejes fődíjért. A végső győzelmet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor iskola tanulói, Izsán Arnold, Konnát Árpád és Konnát Levente aratták. A pénz mellett jutalomkönyveket is kaptak a fiatalok.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!