A Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőségnél is kivizsgálást végeznek a női alkalmazottakkal szembeni esetleges visszaéléseknek a leleplezése érdekében. A belügyminisztérium vizsgálóbizottsága kedden érkezett meg.
2013. január 16., 10:022013. január 16., 10:02
Ion Popa megyei rendőrparancsnok elmondta, a belügyminisztérium pszichológusokból, szociológusokból és a belső elhárítás tisztjeiből álló vizsgálóbizottsága tesztet töltetett ki a 82 háromszéki rendőrnővel, a válaszok elemzése nyomán derül majd ki, hogy voltak-e kitéve zaklatásnak.
A Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőségnél a női alkalmazottak az összlétszám 10 százalékát teszzik ki. Ion Popa főbiztos szerint a Kovászna megyei rendőrségnél nincsenek arra utaló jelek, hogy esetleg megsértették volna az erkölcsi normákat, egy női alkalmazott sem jelezte, hogy gondok lennének ezen a téren.
Radu Stroe belügyminiszter az Olt megyei rendőrségnél kirobban szexbotrányt követően rendelt el minden megyét érintő belső vizsgálatot.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!