
Az EMNP háromszéki szervezete is részt vesz a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen – jelentette be Nemes Előd elnök.
2013. január 15., 14:482013. január 15., 14:48
2013. január 15., 14:592013. január 15., 14:59
A néppárt háromszéki vezetője úgy látja, országszerte megmozgatja az embereket az autonómiáért való kiállás, hiszen tavaly novemberben a Sepsiszentgyörgyön szervezett tüntetésen közel négyezren vettek részt. A márciusi marosvásárhelyi tüntetésre mintegy nyolc autóbusz indítását tervezik a megyéből, továbbá azt is kifejtette, hogy fontos az emberek véleménynyilvánítása, akár az utcán is.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke korábban úgy nyilatkozott: ez az év az autonómiamozgalmak jegyében telik el, céljuk pedig „visszahozni a mozgalom igazi fényét”, és „erősíteni a részvételi demokráciát”. Az SZNT által kezdeményezett tüntetés tárgyalóbizottságába Sánta Imre bikfalvi lelkészt is delegálták, aki a szervezéssel kapcsolatos tevékenységeket látja el. Az EMNP korábbi képviselőjelöltje a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen is felszólalt, akkor rámutatott: a székelység nem valaki ellen, hanem önmagáért áll ki, hiszen hittel és kitartással mindent el lehet érni. „Meg kell tölteni a tereket, meg kell tölteni az utcákat, és nem szabad feladni, mert az egyetlen megoldás az autonómia” – mondta.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!