A családon belüli erőszak megelőzésére figyelmeztetnek

A családon belüli erőszak nem kell hidegen hagyjon – ezzel a címmel indult karaván Romániában, mely kedden Sepsiszentgyörgyön állomásozott.

Bús Ildikó

2012. november 20., 14:592012. november 20., 14:59

2012. november 20., 15:202012. november 20., 15:20

Kedden délelőtt Sepsiszentgyörgyön a Szabadság és a Kossuth Lajos utca sarkán állomásozott  a Családon belüli erőszak nem kell hidegen hagyjon jelszavú karaván, amely november elsején indult a fővárosból. Az országos szintű körutat a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium szervezte, célja pedig felhívni a lakosság figyelmét arra, milyen súlyos következményekkel jár a családon belüli erőszak.

A karavánt kísérő pszichológus, Duta Anamaria elmondta: a családon belüli erőszaknak több megnyilvánulási formája is van, az esetek nagy része a házastárs felé irányul, de van amikor a gyerek vagy a család legidősebb tagja sérül. A fizikai erőszak mellett a lelki terror is ugyanolyan erővel bír – magyarázta a szakember, lelkileg is lehet megsérteni, tönkretenni embereket, főleg, ha éveken keresztül tart a megalázás.

A városközpontban felállított sátornál többen is megfordultak, de nem igazán mertek kérdezni, a szórólapokat azonban hazavitték. „A családon belüli történések, akár erőszak is szerintem intim dolog. Nem lehet kívülállóknak beavatkozni, de ha nagyon erőszakos az egyik fél, akkor azt rendőrségen kell jelenteni. Sajnos kevés nő meri felvállani azt, hogy erőszakos a férje, mert szégyelli és inkább szenved. Ez a megmozdulás fontos, de nem elegendő” – mondta egy ötven év körüli nő.

A pszichológusok szerint a brutális viselkedést sok minden kiválthatja, és az áldozat az esetek többségében úgymond együttműködik az elkövetővel, alárendeli magát neki, és ebből a helyzetből nehéz kimozdítani. Itt van szükség a családra és a környezetben élők segítségére, hiszen ezáltal támogatást kap a szenvedő fél és meg meri tenni a jogi lépéseket. A karaván szervezői felhívják a figyelmet, hogy, aki erőszakos környezetben él vagy veszélyeztetve érzi a gyerekeit, illetve ilyet tapasztal a környezetében, az azonnal jelentse a 112-es számon, hiszen a hatóságok megteszik a szükséges lépéseket.

Háromszéken az elmúlt időszakban megnövekedett a családon belüli erőszakos cselekmények száma – tájékoztatott korábban a rendőrségi szóvivő. Míg tavaly egész évben 27 bejelentés érkezett a rendőrségre, idén az első fél évben már 17-en jelentették fel erőszakos párjukat. Ion Popa rendőrparancsnok a nemrégiben történt brutális gyilkosság kapcsán kifejtette, minden esetben feljelentést kell tenni, még akkor is, ha csak fenyegetés szintjén, verbálisan történik az erőszak, mivel a hatóságok minden esetet megvizsgálnak és védelmet biztosítanak az áldozatoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Harmincnégy állással lesz kevesebb Kovászna Megye Tanácsánál

Jogszabályi változásokhoz és a gazdasági helyzethez igazodva folytatja az intézményrendszerének átalakítását a megyei önkormányzat. A csütörtöki ülésen a létszámkeret csökkentésről és szervezeti felépítésekről határoztak.

Harmincnégy állással lesz kevesebb Kovászna Megye Tanácsánál
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt

Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt
2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés