Egy 34 éves udvarhelyi férfi ittasan vezetett a székelyudvarhelyi Győzelem utcában május 4-én este. Miután forgalmi balesetet okozott, kétszer is megtagadta az alkoholtesztet.
2010. május 05., 12:042010. május 05., 12:04
Május 4-én este tíz után a 34 éves O. A. megrongált három autót a Győzelem utcában: a sofőrről kiderült, hogy még jogosítványa sem volt.
A sofőr megtagadta az alkoholtesztet a helyszínen, amiért a kórházba szállították vérvizsgálatra, de itt is ellenkezett, és nem volt hajlandó alávetni magát a tesztnek.
Jogosítvány nélküli vezetésért és alkoholteszt megtagadásáért eljárás indul O. A. ellen – tájékoztat a Hargita megyei rendőr-felügyelőség.
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.