
Danguly Ervin 2016 óta polgármester Gyergyószárhegyen. Egyelőre nem hagyná abba
Fotó: Gergely Imre
Beiktatta a jelöltéghez szükséges iratcsomóját Danguly Ervin, aki harmadszor is függetlenként pályázza meg Gyergyószárhegy polgármesteri tisztségét. Ebben az Erdélyi Magyar Szövetség is támogatja, ugyanakkor az EMSZ-es tanácsosjelölt-lista élére kerül Györffy Gábor jelenlegi alpolgármester.
2024. április 25., 16:452024. április 25., 16:45
2024. április 25., 17:132024. április 25., 17:13
Céljai nem változtak, amióta előbb művelődésszervezőként, majd polgármesterként dolgozott Gyergyószárhegyen: a közösséget összekovácsolni, emberközpontúvá tenni az önkormányzatot – szögezte le Danguly Ervin, aki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy
A szárhegyi ember különleges, sok mindenben különbözik Gyergyószék más településeinek lakóitól, és meggyőződése, hogy érdemes hinni a szárhegyi emberekben, azért dolgozni, hogy megértsék egymást és megmutathassák ezt a különbözőséget – mondta Danguly. Hozzátette, polgármesterként kellett foglalkoznia olyan ügyekkel is, amelyek néha konfrontációkat okoztak, de igyekezett úgy viszonyulni a feladatokhoz, hogy akár szavaztak rá, akár nem, minden szárhegyi polgármestere legyen.
Gyergyószárhegy adottságai jellegzetesek: a táj, a kulturális érzékenység, az épített örökség, a műemlékek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy olyan hosszútávú stratégiát dolgozhassanak ki, amely által vendégeket vonzanak a településre, és amely a turizmust is segíti. Ehhez azonban
Ezen dolgoznak és ezt folytatnák. Ezért a polgármester öt prioritást határozott meg a következő időszakra, amelyeket szeretne megvalósítani, amennyiben a szavazók újra őt bízzák meg a község vezetésével. A prioritások a következők:
az új parcellázási terv elkészítése és a földviszonyok rendezése;
az ivóvíz- és csatornahálózat további fejlesztése, illetve a vezetékes vízhálózat beindítása;
utak aszfaltozása;
járdák kiépítése;
a gázhálózat kiépítésének előkészítése.
Danguly még elmondta, indulását az Erdélyi Magyar Szövetség is támogatja, illetve hogy Györffy Gábor alpolgármester az EMSZ színeiben indul tanácsosjelöltként, és a lista első helyén fog szerepelni.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
szóljon hozzá!