Egész napos ünnepséggel adtak hálát vasárnap, Új kenyér ünnepén a barátosiak, hogy új harangláb került a temetőkertbe, befejeződött a református templom felújítása, és a korszerű szabadidőközpont is megépült.
2021. augusztus 29., 18:292021. augusztus 29., 18:29
Fotó: Veres Nándor
Egész napos ünnepséggel adtak hálát vasárnap, Új kenyér ünnepén a barátosiak, hogy új harangláb került a temetőkertbe, befejeződött a református templom felújítása, és a korszerű szabadidőközpont is megépült.
2021. augusztus 29., 18:292021. augusztus 29., 18:29
Fotó: Veres Nándor
A templom felújítását és a szabadidőközpont építését az Erdélyi Református Egyházkerület Magyarország Kormánya támogatásával finanszírozta, a haranglábat pedig Kató Béla, az egyházkerület püspöke adományozta szülőfalujának. Az ünnepségsorozaton részt vett Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Kató Béla püspök és Balogh Zoltán kézdi-orbai esperes.
Fotó: Veres Nándor
A temetőkertben felszentelték a haranglábat, felidézve, hogy
A harangot Márk László gondnok szólaltatta meg, közben a barátosiak virágot helyeztek el szeretteik sírjainál.
Fotó: Veres Nándor
Az új búza zsengéje alkalmából az istentiszteletet a felújított református templomban tartották, Kató Béla hirdetett igét, majd az úrvacsora után Balogh Zoltán esperes beiktatta Szőcs Endre már közel egy éve Barátoson szolgáló lelkipásztort, átadva neki a hivatala szimbólumait: a bibliát, a templom kulcsát és a pecsétet.
Fotó: Veres Nándor
A gyülekezet a templomból az új szabadidőközponthoz vonult, ahol a nemzeti színű szalag átvágása után birtokba vehették a létesítményt, amelyben korszerű bowlingpálya, pingpongasztal várja az érdeklődőket. Kató Béla felidézte, hogy gyerekkorában a tekepályán állítgatták a bábukat, egy óráért 15 banit kaptak.
Fotó: Veres Nándor
Kató Béla ünnepi beszédében rámutatott, a megmaradásunk, a jövőnk akkor biztosított, ha teljes értékű életet tudunk élni, megteremtjük a feltételeket, ha olyan létesítmények vannak, mint máshol is, különben a fiataljaink elkívánkoznak.
– mondta a püspök, arra a kérve a barátosiakat, hogy vigyázzanak rá, óvják a létesítményt, amely úgy valósulhatott meg, hogy a magyar kormány „akart és tudott támogatni”.
Fotó: Veres Nándor
A közösségi élet megújulásának napján megható volt végigkísérni a közösséget, közösen adni hálát Istennek a haranglábért, a szabadidőközpontért, a megújult templomért – mondta Brendus Réka, Magyarország Kormányának képviselője. Kifejtette, Barátoson egy híven szolgáló közösség Krisztusra vár, ami különösen nagy érték, hiszen a faluközösséget befogadó terek megépültek vagy megújultak, és hirdetik annak az üzenetét, hogy „ültessétek el a kis almafáitokat, melyek évtizedek múltán is gyümölcsöt fognak teremni”.
– mondta Brendus Réka.
A szabadidőközpont alapkövét 2017-ben tették le, még abban az évben elkészült a játszótér és a műfüves futballpálya, és most az épület is bowlingpályával, négy vendégszobával – mutatott rá Szőcs Endre, a község lelkipásztora. Hozzátette, a templom külső és belső helyreállítása idén márciusban kezdődött, megerősítették a tornyot, újrapadolták a karzatot, szigetelték a mennyezet egy részét, a fás kályha helyett elektromos fűtőtesteket szereltek.
– mondta a lelkész. Balogh Zoltán esperes kifejtette, nemcsak a barátosi, hanem a kézdi-orbai reformátusok is nagy lehetőséget látnak abban, ami Barátoson megvalósult, tizenkét alkalommal szervezték meg a Kálvin hetet, ami az elmúlt két évben elmaradt, remélik jövő nyáron Barátoson találkozhatnak, hiszen erre most már adottak a lehetőségek.
Fotó: Veres Nándor
Tánczos Szabolcs, Barátos polgármestere rámutatott, egyénenként és közösségként is felelősséggel tartoznak az ajándékért. Ígérte, hogy jó gazdái lesznek, majd megköszönte Kató Béla püspöknek és Magyarországnak Kormányának is, hogy „gondoskodó szülőként támogat, hogy javainkat, anyanyelvünket, kultúránkat őrizni és ápolni tudjuk.”
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!