Hargita megyébe is jutott abból a hamisított mézből, amelyet az európai uniós élelmiszersegély-csomag részeként kaptak a rászorulók. Az illetékes hatóságok szerint a szóban forgó termék csekély részét osztották ki az arra jogosultaknak.
2013. november 10., 18:192013. november 10., 18:19
2013. november 10., 18:282013. november 10., 18:28
„Valóban ide is érkezett a hamis mézből. A raktáron levő teljes mennyiséget visszavontuk, a napokban kell hozzanak egy új szállítmányt\" – tudtuk meg Haschi Andrástól. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője elmondta, a mintegy tizenegy tonna hamisított mézből korábban körülbelül hatvan kilónyit osztottak ki, a többit visszaküldték Bukarestbe, majd a beszállítónak megsemmisítésre.
„Miután felmerült a hamisítás gyanúja, mi is vettünk próbát, és beküldtük a központi APIA-nak\" – magyarázta az igazgató, aki szerint Bukarestből az az utasítás érkezett, hogy a teljes készletet vissza kell vonni. A központi média beszámolói szerint az Ilfov megyei Bragadiru városban található cég által kiszállított méz egyszerű cukorszörp és vízkeverék, amelynek hosszú távú fogyasztása akár cukorbetegséghez is vezethet.
Hargita megyében egyébként az Európai Unió Élelmezési Alapjából fedezett élelmiszer-szállítmányban ebben az évben 619 tonna lisztet, 337 tonna kukoricalisztet, 27 tonna száraztésztát, 209 ezer liter olajat, 51 tonna paradicsompüré-konzervet, 30 tonna zöldségkonzervet, 42 tonna húskonzervet, 11 tonna mézet, 109 tonna cukrot juttatnak a rászorulóknak, összesen 4 835 940 lej értékben.
Az arra jogosultak 19 kg fehérlisztet, 10 kg kukoricalisztet, 1 csomag száraztésztát, 6 liter olajat, 2 darab, egyenként 800 grammos paradicsompüré-konzervet, 2 darab 400 grammos zöldségkonzervet, 4 darab 300 grammos húskonzervet, egy 250 grammos mézet és 3 kg cukrot kapnak. Az APIA igazgatója szerint a megyének szánt teljes mennyiségből immár csak húsz tonna cukor és 11 500 kilogramm méz hiányzik, utóbbi a korábban lefoglalt mennyiség pótlását jelenti. Az élelmiszercsomagok kiosztása a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!