
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Sepsiszentgyörgyön egy másik jármű rendszámtábláját használó teherautóst, Bodzafordulón pedig egy ittas sofőrt kaptak el a rendőrök – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből.
2024. február 02., 19:402024. február 02., 19:40
A sepsiszentgyörgyi közlekedési rendőrség munkatársai rutinellenőrzés céljából állítottak meg egy teherautót a Nicolae Bălcescu utcában csütörtök este. A jármű papírjainak vizsgálata nyomán az egyenruhások megállapították, hogy
Az ügyben nyilvántartásba nem vett-, illetve hamis rendszámú jármű forgalomba helyezése/vezetése miatt indult bűnügyi eljárás.
Ugyanaznap este a bodzafordulói rendőrök járőrözés közben megállítottak egy, a város területén közlekedő személygépkocsit.
A férfi ellen ittas vezetés vádjával folyik bűnügyi kivizsgálás.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
szóljon hozzá!