Halottak napja: hiedelmek, szólások, mondások – ha kialszik az élet tüze

Nem halálmegvető bátorság volt a középkori szerzetesi lelkiség egyik legfontosabb jelmondata, a Memento mori, azaz, Emlékezzél a halálra. Az örökéletbe való átmentet hozza a jelenbe – hogy érezze lépten-nyomon az ember a mindennapi megpróbáltatások, örömök valós értékét.

Napjainkban divatszó a „halálosan élvezni”, „halálra rémülni”; vannak „haláli jó dolgok”; olykor „halálra keresünk valakit” és lehet esküdözni életre-halálra. Ritkább a „halálig tartó hűség”; a házasságok haláltusájának, amelyben a felek halálküzdelmet vívnak, avagy halálra kínozzák egymást, olykor a válás vet véget – halált osztva a valahai szerelemnek. A házi kedvenc viszont meghal, régen az állat elpusztult.

Merni szembenézni a halállal

Kopogtat a halál? Hol lakik a lelket a túlvilágra hívó, avagy -vivő halálmadár? A régiek igyekeztek megfoghatóvá tenni a felfoghatatlant. Ha egy embertárs jobb létre szenderült, egész hiedelemkör övezte azt. Maga a halál vagy az ő küldötte madár alakjában jelent meg képzeletükben, a távozó lelke szintúgy. Híresztelték: temetőben lakik a halálmadár, éjszaka száll fel, és ide-oda repül. Kivitel, amit a haldokló meghall, esetenként azt is, ha szárnyával megveri az ablakot. A kuvikra viszont ráragasztották, hogy halálmadár – megjelenése, hangja halált, de mindenképpen szerencsétlenséget jelzett. A „halálbagoly” egyes vidéken táltosmadár. Úgy tartották, ha hármat kuvikol, közeli halált jelent.

Halálesetre következtettek a háziállatok viselkedéséből: ha elbujdosott a macska, ha szűkölt, vonított a kutya. Az álomképek is jelezhették, ha kihunyni készült egy életláng.

Amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, azt mondták: kiszállt belőle a lélek; kidőlt a sorból; húzhatják érte a lélekharangot; utolsót dobbant a szíve; jobblétre szenderült; elhagyta az árnyékvilágot; ütött az órája; kitelt az ideje; megboldogult; felült a Szent Mihály lovára, elment a másvilágra.

A könnyű halálért élethosszig imádkoztak, ám a legkegyetlenebb átok-formulák is a halálhoz kötődnek: éhhalállal vesszen el; forgassák lepedőben.

Közmondások, szólások

Aki későre érkezik, jó volna halálnak – tartja a népi bölcsesség. Azt is, hogy a halállal senki sem ivott áldomást. Az igazi barátságnak csak halál vet véget. Ami bizonyos, olyan, mint a halál. A nehéz beteg élet és halál között lebeg. Hiábavalóság füvet keresni a halál ellen, de patikában sem kapni ellene orvosságot. A mesében halálfia, aki a gonosszal találkozik, netán szembe mer szegülni vele. Azt is tudni véljük: hosszú betegségnek halál a vége. És végül egy örökérvényű igazság: későre érkezett annak a szerencséje, kit csak halála tett naggyá.