
A vidéken élő, ingázó diákokat is támogatják. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Két héttel meghosszabbította az oktatási minisztérium az iskolai ösztöndíjak igénylésére megszabott határidőt, így február 14-ig fogadják a juttatásra vonatkozó kérelmeket a tanintézetekben.
2022. február 04., 12:572022. február 04., 12:57
Azok a diákok, akik a tanév első félévében szociális ösztöndíjban részesültek, a második félévben is kapni fogják azt, a juttatás értékét azonban a kétszeresére növelte az oktatási minisztérium, azaz havi 100 lej helyett 200 lejt fognak kapni az arra jogosult diákok – derül ki a szaktárca közleményéből.
Azok a tanulók, akik időközben váltak jogosulttá az ösztöndíjra, és benyújtották az erre vonatkozó dokumentumokat, szintén megkapják a támogatást. Fontos tudni, hogy
A szaktárca egyszerűsítette az igénylési procedúrát is, így a tanév elején benyújtott igazoló iratok érvényben maradnak a tanév végéig.
Az árva vagy a szüleik által elhagyott tanulók (akik esetében szociális védelmi intézkedésre vagy elhelyezésre volt szükség), valamint azok a diákok, akiket csak az egyik szülő nevel, szintén jogosultak szociális ösztöndíjra, esetükben nem veszik számításba az egy főre jutó jövedelem mértékét sem. Hasonló a helyzet a vidéken élő, ingázó diákok esetében is. Az oktatási minisztérium állandó célja a hallgatók ösztönzése és motiválása a tanulásra, továbbá a veszélyeztetett kategóriákba tartozó tanulók anyagi támogatása is – írja közleményében a szaktárca.
Egyelőre nem ismert, hogy a székelyföldi megyékben hány diák jogosult iskolai ösztöndíjra. Mivel a szaktárca meghosszabbította a juttatás igénylésére vonatkozó határidőt, a jogosultak számáról csak február 14. után alkothatnak reális képet a tanfelügyelőségeknél – ezt közölte megkeresésünkre Maros megye helyettes főtanfelügyelője, Illés Ildikó, valamint Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő is.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
szóljon hozzá!