
Sok roma gyerek állt színpadra. Nem tanulták, a vérükben van a tánc
Fotó: Barabás Ákos
A társadalmi előítéletek leküzdéséért, a tehetséges roma fiatalok képzéséért, illetve a kisebbségi közösség hagyományainak megőrzéséért küzd a Gyulafehérvári Caritas és a Budvár Roma Egyesület, amely az elmúlt héten roma napot rendezett a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn.
2017. május 22., 11:452017. május 22., 11:45
A táncokkal, énekekkel tűzdelt eseményen nagyjából ötszázan vettek részt, és megtartották az első roma szépségversenyt is.
„Célunk, hogy megmentsük azokat a kulturális értékeket, amelyek még megmaradtak a Budvár-negyedi roma közösségben. Sajnos egyre inkább elfelejtik hagyományaikat mind az öltözködés, mind a táncok, énekek és más terén. Ezt kell megakadályozni, továbbá fontos az is, hogy minél többet tanuljanak saját kultúrájukról” – fejtette ki az Udvarhelyi Híradónak Leskó Barbara, a Caritas munkatársa, akit a székelyudvarhelyi roma programok szervezésével bíztak meg.
Hangsúlyozta,
A negyedik alkalommal megrendezett székelyudvarhelyi roma nap egyik különlegessége, hogy a főleg Budvár-negyedi fellépők többségének először nyílt lehetősége színpadon bizonyítani tehetségét. Leskó elmondta,
amelyek hagyományos cigány, illetve modern táncokat is előadtak. Voltak köztük óvodások és fiatal felnőttek is, akik minimális képzést kaptak, a többi a vérükben volt. Úgy véli, nagyon sok tehetséges gyerek él a Budvár-negyedben, akik szívesen táncolnak, ezért fontos volna, hogy szakemberektől kapjanak leckéket: mozgáskultúrát, színpadi megjelenést, koreográfiát kellene tanítani nekik.
– magyarázta Leskó Barbara, aki nap mint nap oktatja a gyerekeket. Hozzátette, a Budvár Roma Egyesület vezetőivel közösen megfogalmazott hosszú távú terveik éppen arra vonatkoznak, hogy a tehetséges romák folyamatos képzést kapjanak, ehhez viszont támogatásra, pénzre van szükség.
A Caritas munkatársa sajnálatát fejezte ki, amiért csak kevés más nemzetiségű udvarhelyi vett részt a roma napon, hiszen interkulturális eseményt szerettek volna szervezni. Úgy véli, ennek oka az előítéletekben keresendő.
– fogalmazott Leskó, aki szerint roma napi rendezvényük egy jó kezdete lehet ennek.
A rossz útra térés helyett tehetségük kihasználására bátorítanák őket
Fotó: Barabás Ákos
„Fontos volna elismerni, hogy egy roma is van olyan, mint egy magyar, tud úgy viselkedni, tud úgy beszélni, ahogy a tisztesség megkívánja” – hangoztatta Ráduly Miklós, az esemény egyik fellépője. Elismerte, vannak cigányok, akik nem tudnak megfelelően viselkedni, azt azonban szomorúan tapasztalja, hogy miattuk a közösség becsületes tagjai is megbélyegződnek. Erre példa, hogy
„Én is fiatal vagyok, tizenkilenc éves, és rosszul esik, ha nem kapcsolódhatok ki néha egy szórakozóhelyen, mert nem engednek be roma nemzetiségem miatt” – magyarázta. Hozzátette, ő maga elvégezte a szakiskolát és becsülettel dolgozik. Célja, hogy mielőbb elköltözzön a Budvár-negyedből, ahol esetleg rossz hatások érhetik gyerekeit, akiknek a magáénál könnyebb életet kíván. Szeretné, ha tanulnának és tudásukból élnének meg.
– fogalmazott Szász Emil, a Budvár Roma Egyesület (BRE) elnöke, aki megköszönte a polgármesteri hivatal támogatását is. Reményét fejezte ki, hogy ezután a hivatal munkatársai is látni fogják a pozitív példát, hogy a roma nemzetiségűek is tudnak kulturáltan szórakozni.
„Szeretném, ha az udvarhelyi önkormányzat több ilyen rendezvényben lenne partnerünk, mert ez a városnak is egy jó pont. Több hangsúlyt kell fektetni a romákra, hiszen fejlődésük az egész város hasznára lesz. Szívesen vennénk például, ha a közösségi rendezvényekre néhány roma fellépőt is meghívnának” – mondta Szász.
A BRE-nek egyébként kiemelt célja, hogy minél több tehetséges fiatalt képezzen, támogasson. Az elnök hangsúlyozta,
tanítanák, bátorítanák őket, hogy tehetségüket kihasználva próbáljanak megélni, ne válasszanak bűnözői életmódot.
Rokolyában táncolva is bizonyították tehetségüket a szépségverseny részvevői
Fotó: Barabás Ákos
„Nekünk is jár, hogy egyszer egy évben megmutathassuk magunkat” – fogalmazott a roma napról Tódor Zorró, aki tánctudását mutatta meg a színpadon. Mint mondta, a tánc a vérében van, ahogy társainak is, nem igazán tanulta. Fontosnak tartja az ilyen eseményeket, hiszen ilyenkor együtt mulathat családjával és közösségével, máskor viszont nincs lehetősége színpadon szerepelni. Ezt egyébként több roma fiatal is alátámasztotta.
„A sok részvevőből is látszik, hogy a romák nem a pénzért állnak ki a színpadra, hanem hogy mindenki láthassa, mit tudnak. Nemcsak magukért lépnek fel, hanem a nemzetükért. Romák vagyunk, és büszkék vagyunk erre” – jelentette ki Ráduly Miklós, aki szintén elengedhetetlennek tartotta a roma nap megszervezését. A rendezvény lejártával egyébként a szervezők összeszedték a szemetet a Szejkén.
Szász Emil a győztesekkel: Varga Krisztina, Káli Ilonka és Demeter Erzsébet
Fotó: Barabás Ákos
Az első udvarhelyi roma szépségverseny
A Székelyudvarhelyen először megrendezett roma szépségversenyre tíz lány nevezett be. Az öttagú zsűri – melyben az Udvarhelyi Híradó is képviseltette magát – a szépséget, a mozgást, a sminket, a hajviseletet és a kisugárzást pontozta. A megmérettetést Káli Ilonka nyerte meg, udvarhölgyei pedig Demeter Erzsébet és Varga Krisztina lettek. Mindhárman saját szurkolótáborral érkeztek, és nagyon örültek az eredménynek.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
Értesítsék a helyi rendőrséget vagy az éjjeli menedékhelyet, ha hajléktalan embereket észlelnek az utcán – hívja fel a marosvásárhelyiek figyelmét a polgármesteri hivatal, tekintettel a következő napok rendkívül alacsony hőmérsékletére.
A központi költségvetési intézmények tartozása tavaly novemberben 28,05 százalékkal 859,4 millió lejre nőtt az októberi 671,1 millió lejről – derül ki a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adataiból.
Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden bizonnyal még egy ideig velünk maradnak, hiszen a bőséges szilárd csapadék után még napokig kitartó dermesztő hideg érkezett a térségbe.
szóljon hozzá!