
Fotó: Pinti Attila
Irodalom, gyermekfoglalkozások, jam session és természetesen temérdek jazz koncert – így vázolják fel az idei Csíki Jazz fesztivált. Jó tudni, hogy a Csíki Jazz és a Tusványos ebben az évben azonos időpontban zajlik.
2024. július 15., 15:592024. július 15., 15:59
2024. július 15., 19:452024. július 15., 19:45
Mint azt már megszokhattuk, július utolsó hétvégéje a jazzről szól Csíkszeredában, nem különben idén, ugyanis július 25. és 28. között rendezik meg a Csíki Jazz fesztivált. A fesztivál részletes programismertetőjét hétfőn tartották Csíkszeredában, az eseményen jelen volt Szilágyi Nóra, a Csíki Jazz szervezője, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Ferencz Angéla, a Régizene Fesztivál igazgatója.
Korodi Attila már kezdetben jelezte, tisztában vannak azzal, hogy a Csíki Jazz és a Tusványos ebben az évben azonos időpontban zajlik. Mint kiderült, ez nem véletlen,
Ennek ellenére a polgármester szerint a két fesztivál nem versenyzik egymással, reményeik szerint a maga közönségét mindkettő bevonzza majd.
Fotó: Pinti Attila
Azoknak pedig, akiknek lélekben mindkét fesztivált közel érzik magukhoz, nem kell csüggedniük, ugyanis
„Minden, ami értéket teremt, az fontos nekünk, minden, ami kulturális” – fogalmazott Ferencz Angéla, a Régizene Fesztivál igazgatója. Mint mondta, a Csíki Jazz és a Régizene Fesztivál egymásnak nem konkurenciái, sokkal inkább egymást támogató események.
Fotó: Pinti Attila
A régi magyar irodalomból hozott példát: a virágok vetélkedésével azt illusztrálta, hogy a két fesztiválnak nem kell versenyeznie egymással.
Végül Szilágyi Nóra ismertette a fesztivál részletes programját. Mint mondta, „az a jó, hogy van miből választani”, hiszen a szervezők csütörtöktől vasárnapig minden korosztály számára különböző programpontokkal készültek.
hiszen nem megszokott módon, általános iskolások és középiskolások nyitják meg koncertjükkel a fesztivált.
Fotó: Pinti Attila
Mint elhangzott, a szervezők különös figyelmet szentelnek a családokra, így „kincseinkre”, a gyerekekre is. Többek között ezért is rukkoltak elő azzal az ötlettel, hogy a Mikó-vár előtti gyereksátorban a koncertek alatt pénteken, szombaton és vasárnap is ingyenes gyermekfelügyeletet biztosítanak mindazok számára, akik nem tudják otthon hagyni csöppségeiket. Azok számára pedig, akik mégis gyermekeikkel hallgatnák a koncerteket, a 12 éven aluliak számára ingyenes a belépés a fesztivál összes előadására.
Az idei év kuriózuma az irodalom és zene találkozása lesz: irodalmi művekre mintegy válaszként hallhatunk improvizatív szaxofonszót, ez az úgynevezett Pár-beszéd.
Fotó: Pinti Attila
A produkcióban egy szerző olvas fel műveiből, melyre Dés László Kossuth-díjas zeneszerző és szaxofonművész „válaszol” majd. Az irodalmi vonalat követve vasárnap a gyereksátorban Kozma Attila olvas majd fel a híres Csipikéből.
A fesztivál teljes programja a rendezvény honlapján érhető el.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását – közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
2 hozzászólás