
A szakemberek minden kérdésre készségesen válaszoltak
Fotó: Pethő Melánia
Tájékoztató, illetve a fogyasztói panaszok meghallgatásának céljával tartott nyílt napot csütörtökön a gyergyószentmiklósi távhőszolgáltató vállalat a Temető utcai kazánházaknál. A beszélgetésekből kiderült: a fűtéshálózat berendezéseinek szakszerű, általános karbantartására van szükség ahhoz, hogy a szolgáltatások minőségével elégedettek legyenek a fogyasztók.
2017. április 20., 20:122017. április 20., 20:12
2017. április 20., 20:132017. április 20., 20:13
Több mint egy hónapja, hogy Gyergyószentmiklós önkormányzatának alegysége átvette az E-Startól a távhőszolgáltatást, és bár biztosított a folytonosság, a fogyasztói panaszok nem szűntek meg.
Az említettek akár egyetlen tömbház közösségének problémái is lehetnek egyszerre – mutatott rá a nyílt napon Erős János, a Gyergyószentmiklósi Helyi Hőszolgáltató Közmű vezetője. Mint a megjelent érdeklődőknek elmondta,
Ezen a szolgáltató nem tud változtatni, a meleg víz hőfokán viszont igen, ami csak akkor változik, ha megtörténik a lépcsőházi modulok szervizelése, azaz, ha sikerül kitakarítani bizonyos elemeket a lerakódástól – mondta Erős János. Mint részletezte, az elmúlt időszakban megtörtént a modulok felmérése, és kiderült, többségükre ráfér a karbantartás. Ugyanígy a központi kazánház egyes berendezéseire is.
Fotó: Pethő Melánia
Hét éve működik a fűtésrendszer Gyergyószentmiklóson, és az azóta eltelt időben
– mondta a közmű vezetője. Hozzátette, ahhoz, hogy a halasztást nem tűrő karbantartási munkálatokat szakszerűen végezhesse el a vállalat, munkatársai számára képzéseket szerveznek. Ez viszont nem fogja lerövidíteni a hőcserélők szervizelésének idejét, ami beletelhet egy évbe is – hangsúlyozta. Ugyanakkor hozzátette, ha egy lépcsőházból általános problémát jeleznek a lakók, azt orvosolni fogják.
– mondta. A fogyasztók panaszainak orvoslása, a szolgáltatóval való hatékonyabb kapcsolattartás, és a szolgáltatás törvény szerinti biztosítása miatt is kiemelten fontosnak tartja a lakószövetségek megalakulását. A már létező lakótársulások képviselőivel a közeljövőben beszélgetést tervez a távhőszolgáltató vezetője.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
szóljon hozzá!