Gyorssegélyt kapnak a kormánytól az árvízkárosultak

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Gyorssegélyben részesíti a kormány a júniusi és júliusi árvizek, földcsuszamlások és más rendkívüli időjárási körülmények miatt szükséghelyzetbe került családokat – az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.

Székelyhon

2018. július 05., 20:222018. július 05., 20:22

Az összesen legfeljebb hatmillió lej összegű támogatást a következőképpen osztják el a rászorulók között:

az elhunytak családja 25 ezer lejes gyorssegélyben részesül; azok a családok, amelyeknek gazdasága több mint 50 százalékban károsult, 10 ezer lejes támogatást kapnak, azok pedig, amelyek gazdaságának kevesebb mint felében esett kár, 5 ezer lejes támogatásban részesülnek

 – mondta az Agerpres beszámolója szerint Nelu Barbu kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a kárvallottaknak nem kell külön kérvényezniük a segélyt.

Barbu rámutatott, egy másik, szintén csütörtökön elfogadott határozatban arról is rendelkezik a kabinet, hogy

az állami tartalékalapból moduláris lakásokat, építkezési anyagokat, élelmiszereket és vizet utal ki a Kovászna, Bákó, Botoşani, Buzău, Dâmboviţa és Neamţ megyei árvízkárosultaknak.

E segély értéke 767 700 lej – mondta még a kormány sajtószóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait

Az ügyészek kérésére a legfelsőbb bíróság csütörtökön elrendelte Horațiu Potra fogdában vagy házi őrizetben lévő zsoldosainak a szabadlábra helyezését.

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait
Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait
2025. augusztus 22., péntek

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait

2025. augusztus 22., péntek

Tied lehet Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump!

Eladó Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump trambulinpark!

Tied lehet Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump!
2025. augusztus 22., péntek

Elektromos iskolabuszok Székelyföldön: mennyi az annyi?

Az országos szinten lezajlott elektromos iskolabuszok beszerzése jelentős vitákat eredményezett az árkülönbségek miatt, sokan túlárazást bizonygatnak. A székelyföldi megyék is részesültek a programból, megnéztük, hol mennyit fizettek a járművekért.

Elektromos iskolabuszok Székelyföldön: mennyi az annyi?
2025. augusztus 21., csütörtök

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására

Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására
2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői
2025. augusztus 21., csütörtök

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium
2025. augusztus 21., csütörtök

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő