Téves a felvetés, hogy nem engedték be a szakszervezeti vezetőket a Kovászna megyei kormányhivatalba a múlt pénteki tüntetésen – jelentette ki György Ervin kormánybiztos. A mintegy ezerfős tömeg szétoszlott, amíg a prefektúra elé ért, és dokumentumokat sem adtak át a prefektusnak.
2011. március 08., 11:582011. március 08., 11:58
2011. március 08., 12:232011. március 08., 12:23
A kormányhivatal ajtaja nyitva áll, és nyitva állt pénteken is – mondta György Ervin Kovászna megyei prefektus –, így bárki ki- és bejárhatott, aki akart, de senki nem óhajtott átadni követeléslistát a tüntetők közül. Mint ismeretes, múlt hét végén közel ezer sepsiszentgyörgyi szakszervezetis vonult az utcára, megfogalmazva tiltakozásukat az új munkatörvénykönyv ellen.
A tüntetők a városközpontban gyülekeztek, majd a PD-L és az RMDSZ székháza előtt tiltakoztak, előbbinél senki nem állt szóba velük, az RMDSZ-nél pedig Albert Álmos szenátor hallgatta meg követeléseiket. A pártszékháztól a kormányhivatal elé vonultak a tiltakozók, de a tömeg oszlani kezdett, és az embereknek több mint fele hazament.
Nem igazak tehát azok a feltételezések – mondta György Ervin –, miszerint dokumentumot adtak volna át a szakszervezetek vezetői, de nem jutottak be a kormányhivatalba. A Kovászna megyei kormánymegbízott szerint a szervezők jó előre jelezték, hogy nem akarnak dokumentumokat átadni az utcai tüntetés után. Országos szintű demonstrációról lévén szó, vélhetőleg fölöslegesnek találták, hogy minden megyében átadják ugyanazt a követeléslistát – fejezte be a kormánymegbízott.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
szóljon hozzá!