
Fotó: Pinti Attila
Házastárs ellen elkövetett emberölés miatt tartóztattak le egy csíkrákosi nőt.
2024. január 08., 19:592024. január 08., 19:59
2024. január 08., 21:552024. január 08., 21:55
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett a Hargita Megyei Törvényszék egy asszonyt, aki az ügyészek szerint „családi erőszak keretében követett el emberölést”. Információink szerint
A törvényszék nem jogerős végzése szerint a gyanúsított három kiskorú gyermekének felügyelete kapcsán a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság intézkedik.
Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezérigazgatója lapunknak az eset kapcsán elmondta, hogy pénteken éjjel tizenegy óra után történhetett a csíkrákosi eset. Egy 37 éves férfihez riasztották a mentősöket, akinek a bal mellkasán a szívtájék felett volt egy szúrt sebe. A mentősök kiérkezéséig egy törölközőt szorított a sérült sebére, nem voltak fájdalmai, ám nehezen lélegzett, nyomást érzett a mellkasában, ennek ellenére lehetett kommunikálni vele. A férfi állapota csíkszeredai kórházba szállítását követően, a vizsgálatok idején kezdett romlani, majd elhunyt. Az áldozat ugyanakkor alkoholt is fogyasztott az esetet megelőzően.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Sietett, nehogy odaégjen a kalács a sütőben – ezzel magyarázta a gyorshajtás egy 35 éves nő, miután a Konstanca megyei rendőrök 176 km/órával mérték be az autóját.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
Csökkentek az üzemanyagárak Romániában, a változás pedig Székelyföldön is érzékelhető: az adatok szerint több Hargita megyei töltőállomáson is 9 lej alatt tankolható a benzin, miután rövid idő alatt több lépcsőben is mérsékelték az árakat a kutak.