
Fotó: Facebook/Info Trafic Maros
Mentőhelikopterrel vitték kórházba azt a kisfiút, akit a balavásári tetőn ütöttek el kedden délelőtt. Az állapota válságos.
2019. november 05., 12:022019. november 05., 12:02
Forgalmi dugóra számíthatnak azok, akik a balavásári tetőn keresztül szeretnének közlekedni – jelezte nemrég a Maros megyei tűzoltóság, a részletekkel kapcsolatban pedig a rendőrség sajtószóvivője, Emanuela Rugina a Székelyhonnak elmondta, hogy egy 21 éves, gyulakutai fiatalember a balavásári tetőn elütött egy hatéves gyermeket, aki átszaladt az úton.
A helyszínre mentős és rendőri egységek mellett mentőhelikoptert is küldtek, az elsősegélynyújtás után pedig azzal szállították be Marosvásárhelyre az áldozatot. A rendőrség fél tizenkettőkor még a helyszínen volt, hogy pontosan megállapítsák, hogyan történt a súlyos közúti baleset. Forgalmi korlátozásra tehát továbbra is számítani lehet.
A balavásári tetőn, az út szélén, több helyen is almát meg hagymát árulnak többnyire felnőttek, de gyakran vannak körülöttük gyermekek is. Szemtanúk szerint néhány gyermek szaladt ki az út széli bozótosból, egyikük pedig az útra is kifutott, anélkül, hogy szétnézett volna.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!