Ötven hektárnyi fenyőerdőt veszélyeztetett a tűz a Bucsin-tetőn, a terjedő lángokat egy összehangolt akcióval fékezték meg. A csütörtöki akcióban részt vevők szerencsére csak egy gyakorlat „szereplői” voltak.
Az Ivói Vadaspark különleges természeti kincseinek bemutatására, valamint az Ivói Izlandi Lovak Lovarda jóvoltából a környékünkön kevésbé ismert izlandi lovak nagyközönséggel való megismertetésére várják az érdeklődőket június 9-én.
Zsúfolásig megtöltötték csütörtök délelőtt a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusház nagy auláját a megyebeli polgármesterek és a tanintézetek vezetői közös, a tanfelügyelőség és a megyei önkormányzat által összehívott megbeszélésükön.
A kezdeményezők várakozását is felülmúló sikernek örvend az egy hete meghirdetett összefogás, ami a gyergyószentmiklósi jégpálya világítórendszerének felújítását célozza meg.
Öt napon át számos érdekességgel várják a mozgásra vágyókat, május 28-án, kedden kezdődnek el a gyergyószentmiklósi családi és sportnapok. A tavaly először megszervezett rendezvény sikeres programjait idén is megszervezik, és újdonságokra is számíthatunk.
A Piramissal, Dancs Annamarival, szórakoztató és értékadó események sorozatával készül Gyergyóalfalu a falunapokra. A hétvégén igyekeznek a falu minden értékét megmutatni az odalátogatóknak, s minden korosztály számára kínálni valami érdekeset.
Hargita megye polgármestereinek és a megyében működő oktatási intézetek igazgatóinak részvételével tart értekezletet csütörtökön a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.
A múlt évi adatokhoz képest több Hargita megyei gazda, de kevesebb földterületre kért területalapú támogatást idén, a juttatás első igénylési fázisában. A szaktárca új intézkedési terve miatt jövőre több ezer Hargita megyei gazda eshet el a juttatástól.
Három éve lépett érvénybe a betegszabadságon lévők ellenőrzését lehetővé tevő törvény, a betegszabadságokkal történő visszaélések csökkentése céljából megalkotott jogszabály azonban nem hozott lényeges változásokat az elmúlt években Hargita megyében.
Egy lej útiköltség-támogatást sem kaptak még idén az ingázó Hargita megyei diákok, az oktatási tárca elmaradása e téren majdnem kétmillió lej. A megyei tanfelügyelőségen már a diáktiltakozásra is felkészültek.
A Legfelsőbb Semmítőszék elutasította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését, amelyben az ügyészek Borboly Csaba és három társa előzetes letartóztatását kérték.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Közel hatszáz pedagógus számára szervezi meg idén nyáron a Bolyai Nyári Akadémiát a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Idén a helyes tanulási módszerekről szerezhetnek elméleti, gyakorlati, módszertani ismereteket a részt vevő pedagógusok.
A csíkszeredai és a székelyudvarhelyi ügyészség után a gyergyószentmiklósi ügyészség sem indít bűnvádi eljárást a székely zászló kitűzése miatt feljelentett intézményvezetők ellen.
„Meg sem nézem, mit kaptam, egyből megy a Kájoni János Akadémia alapkövébe” – ezekkel a szavakkal fogadta Ervin atya a Hargita Megyéért-díjat.
2009-ben jelent meg az első tejautomata Gyergyószentmiklóson, azóta hétre szaporodott a köztéri „tejlelőhelyek” száma.
Tizenötödik alkalommal lovagolnak a pünkösdi búcsúra a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület lovas huszárai.
„Ameddig a szem ellát, csak emberek és zászlók; ilyen népes sosem volt a zarándokcsapat” – üzent vissza Újfalu végéből Balázs József, a zarándoklat vezetője.
Közel harmincan sorakoztak fel a csütörtökön a ditrói nagytemplom zászlaja mögé, a maroknyi zarándokcsapat az egész település nevében juttatja el a hitben való megújulás kérését a Csíksomyói Szűzanyához.