Ünnep a javából

•  Fotó: Csata Beáta

Fotó: Csata Beáta

Búcsú, hagyományos mesterségek bemutatása, jellegzetes csomafalvi ételek kóstolása, szőrénvágta, könyvbemutatók – mindez a tizenharmadik alkalommal megszervezett Csomafalvi Napok keretében, amely során a helyi alkotók, civilszervezetek és intézmények is bemutatkozási lehetőséget kaptak.

Csata Beáta

2012. július 01., 20:072012. július 01., 20:07

2012. július 01., 20:492012. július 01., 20:49


A Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány fennállásának huszadik évfordulója alkalmával szervezett kiállításmegnyitóval és dokumentációs bemutatóval indultak az idei falunapok szerdán. Csütörtökön pedagógusnapot tartottak, amely keretében a helyi oktatási intézményekben dolgozók közösen különböző szórakoztató és sporttevékenységeken vettek részt.

A Csomafalvi Napok Szent Péter és Pál ünnepe köré szerveződnek minden évben, idén pénteken került sor a búcsús ünnepségre. A Petres Ignác fúvószenekar indulóira ébredtek a csomafalviak, majd délelőtt fogadták a szomszéd településekről érkező keresztaljákat, ezt követően ünnepi szentmisén vehettek részt. A falunapok hivatalos megnyitóján a fúvószenekar kíséretében a résztvevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, közben a helyi önkéntes tűzoltócsapat felhúzta Csomafalva piros-fekete zászlóját. Márton László Szilárd polgármester köszöntötte a testvértelepülésekről érkező vendégeket, elmondta: akkor jó ünnepelni, ha van, akivel megosztani az örömöt. Megjegyezte: immár tizenharmadik alkalommal szervezték meg a hagyományos búcsús ünnephez tartozó napokat, reméli, a 13-as szám ezúttal nem rossz jel, hanem szerencsét hozó. A több napos rendezvénysorozat idei műsorvezetője is Kozsik József marosvásárhelyi színművész volt.

Turisztikai információs központot avattak

„A településen az első uniós alapokból megépült létesítményt avatjuk ma, az épület egy, a turizmus fejlesztésére irányuló projekt része” – kezdte megnyitó beszédét a polgármester, aki elmesélte, honnan jött az ötlet ehhez. „A községvezetés három évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy a csomafalvi vállalkozók megmutatták a község fejlődésének útját, egyre többen kezdtek foglalkozni a turizmussal, amit szerettünk volna megerősíteni”– fejtette ki. Hozzáfűzte: csapatmunka eredményeként valósult meg a létesítmény, 2009-ben a hivatal alkalmazottai közösen, külső cég bevonása nélkül állították össze a pályázatot. Mint mondta, a turisztikai információs központ közösségi érdekből épült, hogy segítsen azoknak a csomafalviaknak, akik a turizmusból szeretnének megélni. Ezenkívül közösségformáló szerepe is lesz, hisz az épület felső szintjén egy kilátó található, ahol a helyiek beszélgetni tudnak, miközben rátekintenek Csomafalvára – mondta. A központot Márton László Szilárd polgármester és Petres Sándor a Hargita Megyei Tanács képviseletében avatta fel szalagvágással. Ezt követően Ferencz Antal plébános megáldotta az épületet. Az avatáson részt vett Csák László, a CDC Consulting igazgatója, a projekt menedzsere és dr. Dombay István, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósra kihelyezett tagozatának vezetője is.


A péntek délutáni szórakoztató műsor keretében a település tizennyolc éves fiataljainak átadták a községpolgári címet. Ugyanakkor köszöntötték Csomafalva legidősebb lakóját, a 96 éves Csata Miklós bácsit, aki szavalattal hálálta meg a megemlékezést. A község legfiatalabb tagjára is gondoltak, a csütörtökön született Csata Rajmondot szintén köszöntötték.

Szittya nap

A szombat délelőtti eseményeket a magyaros tevékenységek határozták meg. Köllő Miklós építész fegyvergyűjteményét mutatta be az érdeklődők számára. A kardok, íjjak, pajzsok és egyéb harcművészeti eszközök ismertetése mellett mesélt azok „történelméről” is. Közben a Fenyőalja Turisztikai Egyesület tagjainak a közreműködésével rotyogott az üstben a jellegzetes csomafalvi poékaleves, és szerre sültek a palacsinták. Az ötven liter hagyományos levesből és a kétszáz darab különböző ízesítésű palacsintából mindenkinek jutott, aki meg akarta kóstolni a település jellegzetességeit. Több helyi és egy szárhegyi mesterember a kovácsmesterség csínját-bínját osztotta meg a kíváncsiskodókkal. Miközben izzó parázs felett formát öltöttek különböző használati tárgyak, a mesterség részleteiről beszéltek a mesterek. A kötélverés tudományába is bevezették a résztvevőket. Az érdeklődők azt is megnézhették, hogyan készülnek a citerák Koszta István bácsi keze alatt.


A Szőrénvágta a Szittya nap fő attrakciójának számított, amelyre tizenhárman jelentkeztek. A hatodik alkalommal megszervezett vágtán a csomafalviakon kívül szárhegyi, ditrói és szentegyházi résztvevők is versenybe szálltak: nyereg nélkül, kettesével mérték össze tudásukat. Díszvágtával zárult a vetélkedő. A harmadik helyezést Balla Tihamér, a másodikat pedig Lőrincz Gábor kapta. A győztes a szárhegyi 15 éves Tankó Ernő lett, aki korát meghazudtolva hagyta maga mögött a lovasokat. Ernő a Böjte Csaba atya által működtetett szárhegyi gyermekotthonban él, és négy éve lovagol. Ő vihette haza a 300 lej készpénzt fődíjként.


„Gyéren vettem a kenderem…”

Szombat délután, a Gyéren vettem a kenderem… című műsor keretében bemutatkoztak a település civilszervezetei, intézményei. A 37 tagú Petres Ignác fúvószenekar magyar indulókból álló előadása indította a műsort. Ezt a Köllő Miklós Általános Iskola diákjai népdal-néptánc előadása követte. A diákokat Sajgó Szabolcs készítette fel. A Mocorgó néptáncegyüttes székely ruhában pompázó kicsi és nagy csapata is megrengette a színpadot tánclépéseivel. Mogyorós László tanította be a néptáncolókat. A Caritas településen működő Idősek klubjának tagjai verses-zenés műsorral szórakoztatták a közönséget. Sövér Tímea, a Köllő Miklós Általános Iskola diákja előadásában zongoraműveket hallhatott a közönség, majd a Bel Canto citera-előadása következett Csata Levente vezetésével.


Főszerepben az alkotók

Vasárnap két könyvbemutatóra és faragászati kiállításra is sor került. Reggel Szőcs Levente 20. századi gyergyói népi önéletrajzok című könyvét mutatta be Bajna György újságíró a művelődési házban. A könyv két csomafalvi szereplője is részt vett a bemutatón, Köllő Vilma néni és Huszár András bácsi mesélt arról, honnan jött az ötlet, hogy papírra vessék életük történetét. „Azért ragaszkodtunk ahhoz, hogy ismertessük meg a szerzőt, a könyvet, mivel nem csak egy csomafalvi által van megírva, de rólunk szól, helyi szereplői vannak”– mondta köszöntő beszédében Márton László Szilárd. „A felhasznált önéletrajzok íróinak nem volt könnyű dolguk, több száz oldalt készítettek, ami fáradságos munka volt, de ugyanakkor öröm is. Bátorság is kellett hozzá, részemről is, mivel emberi életekhez, sorsokhoz hozzányúlni soha nem könnyű feladat”– fejtette ki a szerző. A 74 éves Huszár András bácsi megjegyezte: ha elolvassák a gyermekei a leírtakat, legyen tanulság számukra, merítsenek tapasztalatot belőle.


A felső-nyírkerti rendezvénycsűrnél kiállításra és könyvbemutatóra gyűlhettek az érdeklődők vasárnap délután. Farkas Szabolcs Groteszk-notesz könyvét ismertették, illetve Bartalis Zoltán faragászati kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A 18 éves Bartalis Zoltán az általa készítette fali díszeket, Erdély-címereket mutatta be a kiállítás során. Ugyanakkor a Lukács Árpád által készített rönkházmakett is látható volt, amelyen 35 napot dolgozott. A mogyorófából készült miniatűr rönkházat már el is adta, de rendelésre még többet is készítene.

Péntek este az Aranykalász, a The Socks, a Rhytmic Music, szombaton pedig a Fabatka együttes, táncház szolgálta a kikapcsolódást. Vasárnap a program szerint az Akusztik Dzsem és a Beatrice együttes biztosítja a jó hangulatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés