
Fotó: Kertész László
Úgy tűnik, hogy nem zárult le a vandalizmus fejezete Gyergyószentmiklóson, október 16-ra, szerdára virradó éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták a Gyilkostó sugárút 5/B számú tömbház előtt található kerítést. A lakók ezen a nyáron, saját költségükből hozták létre, és most értetlenül állnak a történtek előtt – tudtuk meg.
2013. október 16., 16:042013. október 16., 16:04
2013. november 11., 17:322013. november 11., 17:32
„Az általunk létrehozott kerítéssel, valamint a bekerített kis parkkal hozzá szerettünk volna járulni a város, a környezet szépítéséhez. Ebből a tömbházból mindenki hozzátette a maga kis részét, hogy létrejöhessen mindez. Gondolom, nem a kóbor kutyák törték össze, és nem is az önkormányzat alkalmazottai, akiket folyamatosan szidnak a város lakói” – mondta Benedek Csaba, a tömbház egyik lakója.
Csaba bácsi nem érti, hogy a komoly biztonsági intézkedések mellett, amelyek a városban vannak, hogy történhetett meg mindez. „Ott van a rendőrség, a csendőrség, létrehoztuk a helyi rendőrséget, de néhány ember jóindulatából létrejött a polgárőrség is. Kérdezem én, még mit kell még megalakítani ahhoz, hogy ne találkozzunk hasonló esetekkel? Érdemes bármit is csinálni ebben a városban? Nem tudom, mit kellene tenni azért, hogy Gyergyószentmiklós megbecsülje a saját megvalósításait” – adott hangot elégedetlenségének Benedek Csaba.
Egy másik lakó elmondta, többen sejtették, hogy ez fog történni. „Amikor készült a kerítés, már akkor többen felhívták a figyelmet, hogy nagy valószínűséggel tönkre fogják tenni, nem fog sokáig tartani” – fejtette ki.
A tömbház lakói önerőből hoztak létre mindent, a munkálatokat pedig augusztusban fejezték be. Benedek Csabától megtudtuk, a kerítés 316 lejbe került, de nem hiszi, hogy ezek után bárkinek is kedve lesz a felújításhoz.
Egy tejautomatát is feltörtek
A kerítésrongálás mellett egy tejautomatát is feltörtek Gyergyószentmiklóson az október 16-ra virradó éjszaka. A Forradalom lakótelepen található „vastehénből” 200 lej értékben vittek el aprópénzt – tájékoztatta portálunkat a működtető, aki feljelentést tett a rendőrségen.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!