Tüzek az erdőkben és egy fafeldolgozóban

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Tűz ütött ki szombaton délután az egyik gyergyószentmiklósi fafeldolgozó üzemben, ott, ahol négy éve egy robbanásos balesetben több mint húszan sérültek meg. Most szerencsére sem sérülés, sem jelentősebb károk nem keletkeztek a tűz miatt.

Gergely Imre

2012. július 22., 20:582012. július 22., 20:58

2012. július 27., 13:132012. július 27., 13:13

A tűzoltóság elmondása szerint a műhelyek közti udvaron tárolt fahulladék gyulladt meg, az itt felhalmozott több mint negyven köbméternyi fűrészpor mellett a közelben tárolt deszka is lángra kapott. A gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltóknak az alfalvi és később a csomafalvi önkéntes tűzoltók is segítségükre siettek, hiszen komoly veszély fenyegetett, hogy a hirtelen támadt szélvihar miatt a lángok átterjedhetnek az épületekre is.

Az oltáson dolgozó egyik alfalvi önkéntes elmondta, az erős szél felkavarta a fűrészport, szinte semmit sem lehetett látni. A szélvihar annyira megnehezítette az oltást, hogy a tűzoltóknak rövid időre el is kellett menekülniük a helyszínről, hiszen a szél az épületek tetejét is megbontotta, félő volt, hogy valaki megsérülhet. A tűz végül nem terjedt át az épületekre, de a parazsat a szél átvitte a vállalat kerítésén túlra, ahol egy gabonaföld is lángra kapott. Végül a fafeldolgozóban és a mezőn keletkezett tüzet is sikerült eloltani.

Égtek az erdők is

A Gyilkos-kőn múlt héten keletkezett erdőtűz a hétvégén is többször fellángolt. A területet csütörtök éjszaka és pénteken is felvigyázták a tűzoltók, valamint a gyergyószentmiklósi mellékgazdaságnál dolgozó önkéntesek, és pénteken is igyekeztek vizet juttatni a helyszínre, hogy locsolni lehessen a füstölgő avart. Tóth Károly, a mellékgazdaság vezetője elmondta, ha a felszínen nem is látszott,a talajban tovább parázslott a tűz, így fontos volt az állandó felvigyázás, hiszen a lángok bármikor újra felcsaphattak.

Pénteken egy másik erdőrész is lángra kapott. Magasbükkön több mint egy hektár fiatal, 6–7 éves telepített fenyőerdő pusztult el. Az egész éjszakán át tartó oltás után még szombaton és vasárnap reggel is újra felcsapott itt a tűz. Abban, hogy bizonyosan sikerült teljesen eloltani, vasárnap este sem lehettek biztosak a tűzoltók.

Gyilkostó üdülőtelep közelében egy villámcsapás okozott tüzet szombat este, de az esőnek köszönhetően ez nem terjedt tovább.

Tetőket bontott meg a vihar

A szombat esti vihar nemcsak a fafeldolgozó vállalatnál keletkezett tűz oltását nehezítette meg, hanem egyéb, kisebb károkat is okozott. Gyergyószentmiklóson több épület fedelét megbontotta a hatalmas erejű szél, többek között a polgármesteri hivatalról, de más központi épületekről is lesepert cserepeket. Alig akadt olyan Bucsin negyedi tömbház, amelyről ne sodort volna le több-kevesebb számú tetőfedő anyagot. A városban, illetve a környező községekben is faágakat tördelt le a szokatlanul erős szélvihar. Alfaluban egy telefonpózna is kidőlt. Információink szerint személyi sérülések és jelentős anyagi károk nem keletkeztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Körbeért az aranyérem – a gyergyószéki sajtkultúra 140 éve

Látványos párhuzam vonható 1885 és 2025 között a gyergyói sajtkészítés tekintetében. Akkor indult el az alpesi típusú tejtermék meghonosítása Pricskén, és ahogy 140 éve, most is eljutott a gyergyói sajt a nemzetközi elismerésig.

Körbeért az aranyérem – a gyergyószéki sajtkultúra 140 éve
2025. július 10., csütörtök

Négyezer négyzetméternyi útfelületet tesznek rendbe Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a gyergyószentmiklósi aszfaltutak karbantartási munkálatai: idén összesen négyezer négyzetméternyi felületet újítanak fel, több helyszínen párhuzamosan dolgoznak a munkagépek.

Négyezer négyzetméternyi útfelületet tesznek rendbe Gyergyószentmiklóson
2025. július 10., csütörtök

Eltűnt vaslábi nő megtalálásában kér segítséget a rendőrség

Önként távozott otthonából a vaslábi nő július 6-án, vasárnap, és azóta sem tért haza, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt vaslábi nő megtalálásában kér segítséget a rendőrség
2025. július 09., szerda

Ismét a lovasélet fővárosává válik Gyergyószentmiklós, közeledik a 18. Székelyföldi Lovas Ünnep

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Lovas Ünnepet Gyergyószentmiklóson. A nagykorúvá váló rendezvény idén is látványos show-műsorokat, versenyeket és családi kikapcsolódási lehetőségeket kínál a lovassport szerelmeseinek.

Ismét a lovasélet fővárosává válik Gyergyószentmiklós, közeledik a 18. Székelyföldi Lovas Ünnep
2025. július 09., szerda

Jönnek a 24. Gyergyóremetei Falunapok

Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a gyergyóremetei falunapokat, ahol idén is színes program-kavalkád várja a résztvevőket minden korosztályból. Az eseménysor péntektől vasárnapig várja a helyieket és vendégeket.

Jönnek a 24. Gyergyóremetei Falunapok
Jönnek a 24. Gyergyóremetei Falunapok
2025. július 09., szerda

Jönnek a 24. Gyergyóremetei Falunapok

2025. július 08., kedd

Nem várt eredményt hozott a sertéspestisgóc környékén végzett ellenőrzés

Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.

Nem várt eredményt hozott a sertéspestisgóc környékén végzett ellenőrzés
2025. július 07., hétfő

Nem adhat információkat az ügyészség az orotvai gyilkosság ügyében  

Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.

Nem adhat információkat az ügyészség az orotvai gyilkosság ügyében   
2025. július 06., vasárnap

Uz Bence utódait nem idegesítik a megszorítások

Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.

Uz Bence utódait nem idegesítik a megszorítások
2025. július 05., szombat

Ég az erdei avar és a száraz növényzet Hollósarkán

Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.

Ég az erdei avar és a száraz növényzet Hollósarkán
2025. július 02., szerda

Vízkorlátozás léphet érvénybe két gyergyói településen

Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.

Vízkorlátozás léphet érvénybe két gyergyói településen