Több százan imádkoztak a Tatárdombon

Hagyomány, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt gyermekek számára Szárhegy határában, a Tatárdombnál tartanak az iskolakezdéshez bátorítást adó ünnepséget. A szabadtéri oltárnál szombaton több százan gyűltek össze, hogy meghallgassák Böjte Csaba atya prédikációját, és erőt gyűjtsenek belőle a tanév kihívásaihoz. Természetesen azonban nemcsak a gyermekek, hanem mindenki más számára is adott útmutatást az elhangzott beszéd.

Két „bajnokot” nevezett meg példaképként az atya, két Mártont, azaz a Szombathely környékén, az akkori Savariában született Szent Mártont, a Kárpát-medencei Magyarország védőszentjét és Márton Áron püspököt.

Vállalták a sorsot, a kihívásokat, bármilyen nehézségekkel is kellett szembenézniük. Márton Áron tudta vállalni a veszélyt akkor is, amikor az üldözött zsidókért, később a szintén üldöztetésnek kitett erdélyi németekért, aztán a hitükért meghurcolt román ajkú görög-katolikusokért emelte fel a szavát, és életét is feláldozta volna a magyar népért. Súlyos árat fizetett ezért, nehéz börtönéveket, de mégis azt tudta mondani: nem azért született a keresztény ember, hogy duzzogjon, hogy haragudjon, hanem hogy megbocsájtson és másokat is bátorítani, segíteni tudjon.

„Nem arra van szükségünk, hogy valaki beleverje orrunkat hibáinkba, hanem arra, hogy mellénk álljon, segítsen, hogy legyen erőnk a feladatainkat elvégezni” – hangzottak Böjte atya szavai.

A gyermekek és felnőttek, a tanítók számára is szólt az üzenet: feladat, hogy lelkesedni és másokat is lelkesíteni tudjanak. A kesergőket, a csak a gondokat látókat pedig képesek legyenek vigasztalni, erőt adni számukra. Az új tanévre ehhez kértek áldást az ünnepség résztvevői, azért imádkoztak, hogy mint vigasztalók, tízest érdemelhessenek.

A tatárdombi csatáról is megemlékeztek

A szentmise után a tatárdombi emlékhelynél folytatódott az esemény, ahol az 1658-as betörés áldozataira és az itt zajlott győztes csata hőseire emlékeztek a részvevők. Elhangzott, az emlékhely figyelmeztet arra, hogy minden népnek joga van az élethez, anyanyelvéhez, szokásaihoz, szülőföldjéhez, és joga van azt megőrizni. Ezt az igazságot a történelemben sokszor nem fogadták el, és amiatt folyt – és láthatóan fog még folyni – sok vér a világon.

Nincs jelentősége már annak, hogy kik, milyen népből származók voltak azok, akiket a hagyomány ma tatároknak tart, és akikkel szembeszálltak 1658-ban a szárhegyiek. De a lényeg, hogy ránk törtek, és fenyegetést jelentettek, amely ellen bármi áron kötelesség volt szembeszállni és megvédeni magunkat. A csatát megvívók helytállása, áldozatvállalása példaértékű, erőt meríthetünk belőle ma is a mindennapok nehézségeiben – hangzott el.

Székely lovas hadijáték

Először szerveztek az ünnepséggel összekötve lovas eseményeket is a Tatárdombnál. A Székely hadijáték keretében hagyományőrző lovasok mutattak be komoly ügyességet, és a kard, kopja, és más régi fegyverek használatában jártasságot igénylő feladatokat. Ugyanakkor ugrató próbákra is sor került. Amint azt László Pál szervező elmondta, igyekeztek megmutatni az egyszerű parasztembereknek, hogy jó szóval, odafigyeléssel többet el lehet érni a lónál, mint ostorozással vagy más kényszerítő eszközökkel. A közönség értékelte mindezt: tehát lesz folytatás.