
Fotó: Farkas Antal
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a következő, azaz a 2014–2015-ös tanév struktúrájára vonatkozó tanügyminisztériumi rendelet. Összesen harminchat hétig zajlik majd az oktatás a tanintézetekben.
2014. augusztus 04., 19:252014. augusztus 04., 19:25
2014. augusztus 04., 19:332014. augusztus 04., 19:33
A középiskolák végzős évfolyamait leszámítva 36 hetes lesz a 2014–2015-ös tanév a diákok számára, a tizenkettedikeseké pedig 37, amelyből 33-at tesz ki az oktatási időszak, a megmaradó négy hetet pedig az érettségi vizsgák – áll a következő tanév struktúrájáról szóló oktatási minisztériumi rendeletben, amely megjelent a Hivatalos Közlönyben.
A tizenkettedikesek 2015. május 29-én fejezik majd be tanulmányaikat, a nyolcadikosok pedig június 12-én. Utóbbiak számára 36 hetes lesz a tanév, ebből 35 tanulmányi hét, egy pedig a kisérettségire szánt idő. A líceumi oktatás kilenc-tizenegyedikes, technológiai szakirányú évfolyamain 37 hetes, azaz 181 napos lesz az oktatási év, a szakmai gyakorlatra szánt idő 720 óra, amely az adott tanintézet által meghatározott időszakban zajlik majd, a tanév szerkezetének és a vakációs időszakok tiszteletben tartásával.
Akárcsak az előzők, a 2014–2015-ös tanév is két félévből áll majd. Az első félév szeptember 15. és január 30. között zajlik, de ezt december 20-ától január 4-éig megszakítja a téli vakáció. A napközisek és általános iskolások november 1–9. között is szünidőn lesznek. A félévközi vakáció január 31. és február 8. között lesz. A második félév február 9-én fog elkezdődni, ezt április 11–19. között megszakítja a tavaszi vakáció, majd április 20-án újraindul az oktatás, a tanév pedig június 19-én ér véget. A tanügyminisztériumi rendelet értelmében a második félévben, április 6–10. között zajlanak majd az utóbbi években megszervezett rendhagyó oktatási hét, vagyis a Iskola másként: tudj meg többet, légy jobb! hét programjai.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!