Sárban, iszapmedencében vesztegeltek a járművek a vasúti átkelő javítása miatt

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Katasztrófa, katasztrófa – ismételgette egy sofőr kedden dél körül a gyergyószentmiklósi vasúti átkelőnél. A síneket javították, a forgalmat elterelték. A terelőút viszont a sártenger miatt járhatatlan, autók akadtak el, nehézkes volt a közlekedés.

Gergely Imre

2016. október 18., 19:112016. október 18., 19:11

Egy helyi rendőr irányította a forgalmat, mutatta az elkerülőutat látszólag nyugodtan, de egyre ingerültebben a keddi nap folyamán. Szidalmazást eleget kapott, pedig ő igazán nem tehet arról, hogy a vasúti átkelőt javítják, és ezért nem lehet áthajtani Alfalu felől a Gyergyószentmiklós irányába. A munkálatok miatt a sínekkel párhuzamos földúton kellett haladniuk az autóknak a háromszáz méterrel távolabb található és az ipari zónát kiszolgáló átkelőig. Ez az oda-vissza 600 méteres pluszút valószínűleg nem keltene feszültséget, ha járható lenne. De nem az.

Amikor a Kavicsbánya utcából nyíló földúthoz közeledünk, egy autós kiabál ki az ablakon: „nem itt kell fényképezni, hanem ott hátrább, a mocsárban”. Ő már túljutott. Amikor a jelzett útszakaszhoz érünk, tapasztaljuk: az illető autóvezető nem túlzott: a mocsár szó illőbb. Nem kátyúk nehezítik a haladást, hanem mintegy százméteres szakaszon előbb híg sárban gázolnak a kocsik, majd több iszapmedence következik, ahol a személyautók kerekei alig látszanak ki. Akinek szerencséje van, az lépésben, de átjut valahogy. De keveseknek van olyan mázlija, hogy éppen nem jön szembe semmi és megállás nélkül átevickélhet a nehezén.

Az „út”, csak „egysávos”, azaz sem jobbra, sem balra nincs hová kitérni a vasút, illetve a másik oldalon a töltéshalmok miatt. Így a szembe találkozó autók közül az udvariasabbak hátrálnak, hogy a másikat elengedjék. Közben időnként mindkét irányban elakad a haladás. Ottjártunkkor éppen egy mentőautó volt kénytelen sárba ragadva várakozni több más járművel együtt.

Panaszok és káromkodások özöne

Egy bákói rendszámú teherautó sofőrje szól ki a fülkéből, hogy készítsünk róla fényképet, hadd lássa a főnöke, milyen utakon kénytelen járni. Ő még humoránál van, a magasabb kerekeinek köszönhetően viszonylag nehézség nélkül tud haladni. Sokaknak azonban nincs nevetni kedve. Egy férfi két sáros kezét mutatja a kormány mögül. „Ki kellett taszítani azokat, akik beleragadtak” – mondja. Az utak állapotáért és a vasúti átkelő lezárásában illetékes személyeknek szóló üzenetek szó szerinti lejegyzésétől most tartózkodunk. Néhány üzenet, ami a nyomdafestéket tűri: „Először töltötték volna fel bár kaviccsal ezt az utat, s aztán zárták volna le az átkelőt”, „Ez Gyergyószentmiklós? Halottam, hogy rosszak az utak, de ez már nem is út”. „Miért nem jelezték sehol, hogy ilyen az út állapota, akkor Szárhegy felé kerültünk volna.” „ Fel kell tenni az internetre a képeket, lássák az emberek, mi van itt”, „A polgármester kellene idejöjjön s ragadjon belé...”

Aki átjut a mocsáron jelzi a szembejövőknek, hogy jobb, ha meggondolják a továbbhaladást. Vannak, akik megfordulnak, vagy akiknek egy arra járó környékbeli mutatja: a Tölgymező utca alsó szakaszán ki lehet kerülni a sártengert.

Még egy nap sínjavítás

A vasúti átkelőt két napon át javítják. Kedden reggeltől fél kettőig kellett sáros kálváriát járnia az autósoknak. Szerdára reggel 7 és 15 óra között jeleztek lezárást a vasutat javítók.

Amint Balázs Szidónia, a gyergyószentmiklósi önkormányzat szóvivője kérdésünkre válaszolva elmondta, az elterelőutat a vasúttársaság jelölte meg ideiglenes útvonalként a munkálatok idejére, és ezt a városháza jóvá is hagyta. Tudtak róla, hogy ott kátyúk vannak, de nem számítottak arra, hogy az elmúlt napok csapadékos időjárása és a megnövekedett igénybevétel ennyire járhatatlanná teszi az Állomás utca-Kavicsbánya utca közti szakaszt. Az önkormányzat munkatársai az ígéretek szerint igyekeznek valamennyire járhatóbbá tenni a helyszínt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés