Rend lesz plakátügyben (?)

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Kedden reggel kikerültek a gyergyószentmiklósi közterekre az első új hirdetőoszlopok, amelyek kihelyezését még tavaly ősszel elhatározta a városi önkormányzat. A hirdető helyek felállításával egyidőben immár ténylegesen is érvénybe lép a plakátolási szabályzat.

Gergely Imre

2012. augusztus 21., 19:472012. augusztus 21., 19:47

2012. augusztus 22., 14:462012. augusztus 22., 14:46

Betonalapba ágyazott zöld színű fémhengerek kerültek ki Gyergyószentmiklós több közterére kedden délelőtt. A rajtuk szereplő felirat is jelzi, hogy ezek azok a hirdetőoszlopok, amelyek felállításától azt várja az önkormányzat, hogy végre rend lesz plakátolás tekintetében a városban. Az eddigi gyakorlat szerint bárki – aki rendezvényt szervezett Gyergyószentmiklóson, vagy máshol, de az itteniek figyelmét is szerette volna erre felhívni – ott plakátolt, ahol akart. Lényegében csak a ragasztók jóérzésén múlt, hogy kerítéseken, lépcsőházak ajtaján, villanyoszlopokon jelenik-e meg a hirdetmény, hogy letakarják-e vele más rendezvények reklámjait, és főként az, hogy meddig marad kiragasztva.
Láthatók a városban olyan plakátok is, amelyek több hónappal vagy akár évekkel ezelőtti eseményre hívják az arra járókat. Ezeket a plakátokat eddig csak az időjárás szedte le a falakról. Ez most megváltozik – legalábbis ez az új hirdetőoszlopok kihelyezésének célja.

Szabályzat van, mostantól érvényes

Még tavaly októberben elfogadta a testület azt a szabályzatot, amely a városi plakátolási szokásokat hivatott rendezni. Eddig azonban nem alkalmazhatták szigorúan, nem büntethették a szabályzat ellen vétőket, hiszen nem volt hivatalos, erre a célra kialakító plakátoló felület. Most már van, így betartatható a szabályzat.

Ez dióhéjban a következőkről szól: aki hirdetni szeretne valamilyen rendezvényt, annak a polgármesteri hivataltól kell erre engedélyt kérnie és illetéket fizetnie. Ez plakátonként ötven banit jelent majd. Az engedélyezett hirdetményekre rákerül a hivatal pecsétje, és így kerül ki a hirdetőoszlopokra. Ezután szabályosan csak a kijelölt oszlopokon lehet plakátolni. A máshol (kerítéseken, lépcsőházbejáratokon, házak oldalán) engedély nélkül elhelyezett hirdetményekért büntetés jár.

Az illető rendezvény szervezői öt lejes büntetést fizetnek plakátonként, ha az engedély nélkül került a hirdetőoszlopokra, és 10 lejt, ha nem engedélyezett helyre ragasztották. Kivételt jelent, ha üzletek kirakataiba helyez el valaki hirdetményt. Ez esetben az illető üzlet tulajdonosának engedélye szükséges. A városi intézmények (Figura, Tarisznyás Márton Múzeum stb.) mentesülnek az ötven banis illetékfizetés alól. A szabályok betartatása a helyi rendőrség feladata, azt is ellenőrzik, hogy a hirdetett eseményt követően 48 órán belül összeszedték-e a plakátokat.

A hirdetőoszlopokból egyelőre tíz darab készült el, de a közeljövőben összesen 25 lesz a város területén.

Az önkormányzat a hirdetési szabályozástól a városkép javulását várja, és remélik, kevesebb szemét lesz majd az utcákon. Kérdés, hogy a rendezvényszervezők betartják-e a szabályzatot, az ellenőrzés elég szigorú lesz-e, és végre eltűnnek-e a kerítésekről, villanyoszlopokról az összevissza ragasztgatott hirdetmények.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés