
Fotó: Kristo Robert
Monturist-közgyűlésre érkezett meghívó Gyergyószentmiklós azon önkormányzati képviselői részére, akik tagjai a cég közgyűlésébe kinevezett küldöttségnek, és ebben a minőségükben részt vettek a tavaly májusi budapesti találkozón, amelyen nem született érdemi döntés.
2015. április 01., 21:552015. április 01., 21:55
A gyergyószentmiklósi önkormányzat azóta több alkalommal sürgette a közgyűlés összehívását. Ennek fontossága különösen felértékelődött azáltal, hogy a DNA vizsgálatot indított Mezei János polgármester ellen, azzal a gyanúval, hogy a városvezető törvénytelenül adott el egy 400 négyzetméteres gyilkostói területet, amely korábban a Monturist törzstőkéjéhez tartozott. A helyi képviselő-testület MPP-s tagjai egy levelet is megfogalmaztak, amely által szintén a közgyűlés összehívását és egyben a kialakult helyzet tisztázását szerették volna elérni. Ugyanakkor leszögezték, álláspontjuk szerint Virág Zsolt Monturist-ügyvezető félretájékoztatta a cég többségi tulajdonosát, Budapest V. kerület, Belváros önkormányzatát a gyilkostói, gyergyószentmiklósi helyzetről.
A közgyűlést április 23-án délelőtt 10 órára hívták össze Budapestre. A meghívó öt napirendi pontot jelöl meg, ezek között a 2014-es évi beszámolót, az idei idényt érintő tervet, a törzstőke jogi helyzetét, az elindított jogi procedúrák helyzetét, valamint más kérdéseket a kereskedelmi társaság ügyvezetőjét illetően. A meghívó címzettjei között hét döntéshozó testületi tag szerepel: Nagy Zoltán alpolgármester, Simon-Katalin Emese, Bajkó László, Bányász Lehel, Kastal László, Keresztes Zsombor és Vadász-Szatmári István tanácsosok.
A meghívó és a benne foglalt napirendi pontok a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület asztalára kerülnek a legközelebbi tanácsülés alkalmával, hiszen a küldöttségi tagok megbízatása, valamint az általuk képviselt álláspont meghatározása a testület hatásköre.
A gyergyószentmiklósi polgármesteri hivataltól kérdésünkre kapott válaszban leszögezik, mindenképpen nyitásként értékelik a budapesti fél részéről a közgyűlés összehívását, habár a képviselő-testület azt szerette volna, ha a közgyűlésre Gyergyószentmiklóson kerül sor, azaz abban a helységben, ahol a cég székhelye van.
Kerestük az ügyben Virág Zsolt Monturist-ügyvezetőt is, de a telefont nem ő, hanem testvére, Virág József vette fel. Elmondása szerint a közgyűlést ők hívták össze a cég alapszabályzata szerint, azaz nem a budapesti fél kezdeményezte. Hozzátette viszont, hogy a közgyűlés összehívása a gyergyószentmiklósi képviselők ezt szorgalmazó levelének nyomán történt meg.
Kérdéseket tettünk fel e-mailben Belváros-Lipótváros önkormányzatának is, de cikkünk publikálásáig ezekre nem kaptunk választ.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!