
Fotó: Baricz Tamás Imola
Több gyergyószéki településen Nyári bekukkantót – nyílt napokat tartanak a korai nevelő- és fejlesztő központokban.
2013. június 25., 16:582013. június 25., 16:58
2013. június 25., 17:052013. június 25., 17:05
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett korai nevelő és fejlesztő központokban az érdeklődő szülők – köztük pocakos kismamák is – betekintést nyerhetnek a háromévesnél kisebb apróságok programjaiba. A rendezvénysorozat keretében a közös programok mellett a szülőknek szakmai előadásokat, a gyerekeknek fejlesztő foglalkozásokat tartanak a szervezők.
Gyergyószentmiklóson, Remetén, Ditróban és Alfaluban a heti egy foglalkozást most egy kicsit másként tartja a programvezető Gáspár Lujza és Kassay Noémi.
Hétfőn Gyergyószentmiklóson a Szent István plébánián babamasszázzsal indult a program, délután pedig mozgásérzékelés és mozgásfejlesztés témában tartottak előadást. Ott jártunkkor, kedden délelőtt két csoportnak tartottak foglalkozást. Délután a kisgyerekes családokkal elsősegélynyújtásról beszélgették. Csütörtökön délelőtt záróünnepségre várják az kisbabákat, szülőket, délután pedig a hit, a vallás szerepéről értekeznek a meghívottakkal. Gyergyószentmiklóson hét csoport működik.
Gyergyóremetén szerdán mondókákkal, énekkel, kézműves foglalkozással, babamasszázzsal zárják az évet. A foglalkozásra elsősorban azokat várják, akik október óta járnak a klubba, de azokat is szívesen látják, akik kíváncsiak, és részt szeretnének venni kisgyerekükkel a fejlesztő programon. Remetén a Cseres Tibor utca 6. szám alatt három csoport működik, itt is heti egy alkalommal vannak a fejlesztő programok.
Jövő kedden Alfaluban zárják a foglalkozást, itt három csoport működik. A Ditróban működő két csoport tagjait jövő szerdán az idősek klubjába várják. „Háromgenerációs tevékenységet tervezünk, nagymamákat, anyukákat és kicsiket várunk a foglalkozás záró rendezvényére” – mondta Kassay Noémi.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!